Várpalotáról szerpentines út vezet a nem egészen 8 kilométerre fekvő Királyszállásra, ahonnan göröngyös földút ágazik el a tölgy- és bükkerdők sűrűjébe, ezen tovább haladva pár kanyar után egy méretes, a történelmi Magyarország címereivel díszített kapu tűnik fel. Itt helyezkedik el a Nagy-Magyarország Park, ami a vendégmunkásokról folyó politikai csatározás talán legabszurdabb epizódját szolgáltatta mindeddig; és ahol Gömbös Gyula, az egykori fajvédő miniszterelnök vadászkastélya ma Kárpátia Étterem néven fogadja a vendégeket.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke egy bűnügyi film hangulatára hajazó videóban mutatta be, hogy

a kormány által több száz millió forinttal támogatott, a nemzeti érzületet sugározni hivatott parkban multinacionális cégnél dolgozó indiai vendégmunkásokat szállásoltak el.

A politikus megjegyezte, hogy a park Bayer Zsolt alapítványához köthető: a fideszes újságíró a kuratórium tagja.

A szélsőjobboldali párt vezetője a Nagy-Magyarország alakú díszkertet körbesétálva prezentálta, hogy „itt ér össze a nemzetközi nagytőke és a Fidesz érdeke”, és a kormány álszent, amikor a „nemzeti tudat ápolását” hirdeti. Toroczkai a történet legbotrányosabb szálaként azt adta elő, hogy a Fidesz politikája révén tömegesen érkeznek a „migránsmunkások” az országba, akik olyan olcsón dolgoznak itt, hogy azzal a magyar munkások bérét törik le.

Bayer reakciója gazembernek nevezte a Mi Hazánk elnökét, akivel kapcsolatban szerinte az a kérdés, hogy „magyar-e, avagy csak egy lumpenprolikat hergelő lumpenproli”. Elmondása szerint az újságíró korábban nem tudott az indai munkásokról, akikkel egyébként semmi baj nincs, hiszen „soha senkinek nem volt velük konfliktusa, nem hallott senki arról, hogy a vendégmunkás «rabolt, gyilkolt, erőszakolt vagy bombát rakott a seggünk alá a buszon», ha pedig nem adták volna ki a szállásokat erre a célra, akkor attól lenne hangos a sajtó, hogy ők mekkora nácik.

*

Szeles, szürke napon érkeztünk a Nagy-Magyarország Parkba, emiatt vendéggel nem is nagyon találkoztunk. A címeres kapun belépve pár száz méteres aszfaltcsík vezet keresztül a helyen. Az épületek nagy része a trianoni békediktátummal elcsatolt országrészek után kapta nevét. A gigantikus turullal és még nagyobb Szent Koronával díszített Hungária Kávéházban pedig akár az esküvőjét is megtarthatja az ember, ha magával ragadja a hangulat.

A parkban kisebb-nagyobb vendégházak és kopottas lakókocsik is állnak, szembeötlő jelét azonban nem látni annak, hogy távoli kultúrából származó vendégmunkások laknák a házakat. Sokkal több részletről viszont nem volt alkalmunk megbizonyosodni, ugyanis amikor az étteremben bemutatkoztunk, az alkalmazottak egyike feszülten közölte, hogy semmit sem fog mondani a vendégmunkásokról, keressük bátran az üzletvezetőt, akit azonban hiába hívtunk a weboldalukon feltüntetett telefonszámot, nem volt elérhető.

„Bombay Park”

Visszaérve a városba a Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjaival találkoztunk az utcán. Indiaiakat még nem láttak a városban, viszont Fülöp-szigeteki munkásokkal – akik tudtukkal egy építkezésen dolgoznak – szoktak találkozni.

Egy boltból a bevásárlókocsiját kifelé toló úr a Nagy-Magyarország Parkkal kapcsolatban közölte: „Gondolom, egyszer azért mindenki kiment megnézni, hogy mi van ott, de ahhoz nekem messze van, hogy csak odaugorjak meginni egy kávét vagy egy sört. Egyébként az már érdekesebb, tudja, hogy nem földiek is szokták látogatni a parkot.” Kikre gondol, kérdeztük.

Akiknek vastag a pénztárcájuk. És tudjuk, manapság kik azok. A Fidesz meg a köré gyűlt slepp is jár vadászgatni, borozgatni oda

– felelte. A város környékén foglalkoztatott vendégmunkásokról azt mondta: „Szinte mintha itt se lennének, maximum a bevásárlóközpontokban látni őket, miután végeztek a műszakkal”. Ukránokkal viszont egy időben gyakran találkozott, ők már évek óta élnek itt.

A város közepén álló Thury-vár előtti téren érthetően nem sokan sétálgattak a csípős szélben, de egy középkorú férfi, aki a kutyáját sétáltatta a növényágyások között, szívesen mesélt, habár a nevét ő sem vállalta fel. A helyi Olimpiai Baráti Körrel rendszeresen jártak kikapcsolódni a Nagy-Magyarország Parkba, kiültek a fedett teraszra, ha az időjárás engedte, egészen Toroczkai videójának megjelenéséig. Addig ugyanis nem tudtak róla, hogy vendégmunkások lakják, amióta viszont értesült erről, azóta nem volt ott. Pedig a párjával szeretnek túrázni a hegyekben, a park számukra kedvelt állomás ahhoz, hogy megpihenjenek út közben. „Ezután talán Bombay Parknak kell hívni, és majd turbánban vízipipáznak ott az emberek? A park neve és a kopjafás kapu is arra hív, hogy magyarként ismerkedjünk meg a történelmünkkel, nemde?” – hitetlenkedett a férfi, aki hozzátette, kedveli Toroczkai munkásságát.

A várpalotai járásban a rendszerváltás után az ipar leépítése – a város mellett működött szocializmus egyik mintaprojektje, az Inotai Hőerőmű – mint annyi más helyen, gazdasági pangást hozott, ami miatt több ezer lakos költözött el a megélhetés reményében. Idővel aztán megérkeztek a multinacionális vállalatok, és több, korábban jelentős üzem működtetését vették át. Az utóbbi évek fejleménye, hogy a kormány egyre inkább felpörgő újraiparosítási projektjében kiemelt helye lett a városnak, a még épülő várpalotai Védelmi Ipari Park az ígéretek szerint az Európai Unió egyik legmodernebb lőszergyára lesz. Ennek kiszolgálását elősegítendő több tízmilliárd forint értékű állami beruházásokat ítéltek meg a városnak, egyebek mellett a Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium korszerűsítésére.

Számos helyivel beszélgetve kiderült, hogy az ázsiaiak szinte láthatatlanul élnek itt, általában félreeső helyeken szállásolják el őket, ukránok pedig már évtizedek óta dolgoznak erre, és kisebbségi képviselőjük is van az önkormányzatban. Ennek megfelelően megpróbáltuk kideríteni, hogy a vendégmunkások milyen szerepet töltenek be a helyi iparban, de a környéken üzemelő nagyvállalatok egy kivételt leszámítva – ahol azt közölték, náluk nem dolgozik filippínó – nem válaszoltak a kérdéseinkre.

A helyiektől megtudtuk, hogy az indiaiak a műszak leteltével a nagy Tescóban szoktak vásárolni. Az áruház parkolójában napnyugta után valóban megjelent egy több tíz fős, nagyrészt megkülönböztető kabátot viselő csapat. Sorra próbáltuk megszólítani őket, de mindegyikőjük elutasított, a legtöbben még az első kérdést sem hallgatták meg.

Volt köztük olyan is, aki megállt és elmondta, tud angolul, amikor viszont kiderült, hogy újságírók vagyunk, egyből elfordult és odébbállt. A buszsofőr nyitottabbnak bizonyult, szerinte utasai „olyan munkát csinálnak itt, amit a magyarok nem végeznének el”. Munka után minden nap elhozza őket a hipermarkethez, a vásárlással nagyjából egy-másfél óra elmegy, majd hazaviszi őket a város különböző pontjain szétszórt szállásaikra – ennyiből állnak a napjaik, amíg nálunk dolgoznak.

Beszélni nem tudtunk az indai munkásokkal, gyanítható, hogy a Toroczkai-féle videó után végképp kerülik a nyilvánosságot, azt viszont közelről megfigyelhettük, hogyan körvonalazódik az a párhuzamos világ, amiben élnek, és ami az üzemcsarnokok vagy az építkezések és a lakosságtól elkülönített szállások között zajlik. Ebben a rövid időben, gyakorlatilag csak a vásárlások idején találkoznak az itteniekkel, ami nem véletlen, ugyanis a kormány új idegenrendészeti törvénye – amire egyes helyeken „vendégmunkás törvényként” is hivatkoznak – egy olyan elképzelést önt betonba, ami ezeknek az embereknek a kiszolgáltatottságán alapul.

Egy mélyen embertelen rendszer körvonalai

Az idei év első napjától érvényes új idegenrendészeti törvény a munkavégzésen alapuló kategóriák között létrehozta az eddig hivatalosan nem létező „vendégmunkás” és a „beruházás megvalósítása céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező munkavállaló” jogcímeket.

A teljesen átalakított idegenrendészeti törvény e két jogcímen az országba érkező munkavállalók számára a rendszer alapkövévé teszi a munkáltatóval szembeni kiszolgáltatottságot, gyakorlatilag csupán könnyen felhasználható munkaerőként tekint rájuk

– mondta Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza a 24.hu-nak. E két jogcím keretében a törvény olyan szinten legyengítette a harmadik országbeli munkavállalók jogait, hogy az komoly veszélyeket tartogathat az alapvető emberi jogaikra nézve is.

Az új törvény mögötti elképzelés lényege az, hogy a kormánnyal partnerségben álló munkaközvetítők „behozzák” a munkavállalókat az országba, ők elvégzik azt a konkrét, alacsony képzettséget igénylő munkát, amiért itt vannak, amikor pedig vége a projektnek, akkor kirakják őket.

Ezen felül az új idegenrendészeti törvény azt is feltételként előírja, hogy a beruházási célú tartózkodási engedéllyel rendelkező munkásokat a lakosságtól elkülönítve kell elszállásolni, aminek jelentősége, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzenek a helyiekkel. A jogszabály 26. paragrafusában ez olvasható: „A foglalkoztatót előnyben kell részesíteni, ha a vendégmunkás magyarországi szálláshelyét a foglalkoztató a beruházáshoz kapcsolódó helyszínen, a helyi lakosoktól elkülönített területen biztosítja”.

Ha pedig nem így tesznek, akkor az állam akár meg is tagadhatja a tartózkodási engedély kiállítását – mondta Szekeres. Ez a munkásokat szélsőségesen kiszolgáltatottá teszi a munkáltatójuk érdekeinek és elképzeléseinek, és rengeteg visszaélésre adhat lehetőséget. Ebben a kvázi láthatatlanságban pedig sokkal nehezebb megakadályozni azt is, hogy korlátozzák a mozgás szabadságához vagy szólásszabadsághoz kapcsolódó jogaikat.

A törvény szerint továbbá ha már befejeződött a projekt, amiért a munkást alkalmazták, illetve vendégmunkás jogcím esetén lejár a kettő plusz egy évig érvényes engedélyük, akkor távozniuk kell az országból. A beruházás megvalósítása céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező munkavállalók egy konkrét munkához kötődően jönnek,

a törvény pedig egy bizonyos munkaközvetítőhöz köti, pontosabban rendeli alá az érintetteket, és amint lejár vagy felbontják a szerződésüket, kiutasítják őket.

Anélkül kell szűk egy héten belül elhagyniuk az országot, hogy érdemben megvizsgálnák, milyen viszonyok közé kell hazatérniük, kell-e üldözéstől, embertelen bánásmódtól tartaniuk otthon – a gyors távozást pedig a munkáltatónak kell biztosítania.

A törvény preambuluma így szól: „Az újra növekvő migráció miatt idegenrendészeti szigorításra van szükség! Magyarország a magyaroké és a magyar munkahelyek is első helyen a magyarokat illetik meg. Világosan kell szabályoznunk, ki és mennyi ideig tartózkodhat Magyarország területén… Aki a magyar törvényeket és a magyar szabályokat nem tiszteli, annak azonnal el kell hagynia Magyarország területét. Ha Magyarország területét nem hagyja el önként, akkor – törvényesen, de határozottan – el kell távolítani.

A magyarországi tartózkodás idegen állam polgára számára nem alapjog!

– harsogja a törvény.

„Ha megnézzük a törvény preambulumát, akkor azt látjuk, hogy elképesztően populista felütéssel kezdődik: lényegében ide dolgozni jöjjenek emberek, ha pedig elvégezték a munkát, akkor menjenek haza. Ez tagadja az emberek, és az emberi kapcsolatok természetének valóságát” – fogalmazott Szekeres. A Helsinki Bizottság is sok olyan történetet ismer, amikor harmadik országbeli polgárok és magyarok közötti barátságok, szerelmek szövődnek vagy házasságok kötődnek. Korábban ha a harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának célja megváltozott, akkor még ittléte alatt kérhetett új engedélyt. Az új idegenrendészeti törvény értelmében azonban az itt dolgozóknak mindenképp el kell hagyniuk az országot, és a folyamat elejétől kezdve kell kérniük újabb tartózkodási engedélyt.

Továbbá számos olyan történetet ismerni, amik arról szólnak, hogy amikor egy településen megjelennek emberek, akik nem tűnnek európaiaknak, a helyiek közül sokan gyanakodni kezdenek, megijednek és felháborodnak az alapján, hogy illegális bevándorlóknak gondolják őket csupán azért, mert nem úgy néznek ki, mint mi. Szekeres szerint ez egyértelmű következménye a kormány utóbbi években produkált teljesítményének.

Az ipari mértékű migránsozással és a menekülők, védelmet kérők démonizálásával mindenkivel szemben gyűlöletet szítottak, aki egy kicsit is másmilyen, mint mi.