Belföld

Acélhuzallal kínozta és koldulásra kényszerítette a párját egy szegedi férfi

Őrizetbe vettek a nyomozók egy hajléktalanként élő szegedi férfit, aki kirabolta, bántalmazta és koldulásra kényszerítette társait.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, majd maguk mellé vettek egy szintén hajléktalan férfit, akivel egy Szeged melletti kiserdőben, egy faházban laktak.

A gyanúsított a nőt és a férfit is rendszeresen bántalmazta, valamint arra kényszerítette, hogy a nagyobb áruházak környékén kolduljanak, az így szerzett pénzt pedig neki kellett átadniuk A férfi az élettársát egy acélhuzallal is megkínozta, amellyel azt megelőzően egy őzet ejtett el.

A rendkívül kegyetlen férfi a társától erőszakkal és fenyegetéssel pénzt, valamint mobiltelefont is elvett. A szegedi nyomozók kedden elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki részben beismerte a bűncselekmények elkövetését. Ellene rablás, a személyi szabadság megsértése, testi sértés, kapcsolati erőszak bűntette, állatkínzás vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik