Belföld

Kóla, zöldség, labda álnéven árulta a drogokat egy munkáját elvesztő nő a fiaival, 44 milliót kaszáltak két év alatt

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Közel két éven át árulta a kábítószert egy 15 fős banda Kecskemétnél. A bűnszervezet tagjai között van egy kecskeméti anya és a két fia is, akik a vádhatóság szerint több tízmilliót kaszáltak az üzleten.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt állítja bíróság elé a bűnszervezet tagjait.

Négyessyné Bodó Marianna,  Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a kecskeméti nő először fogyasztóként került kapcsolatba drogokkal, majd miután elvesztette a munkáját. 2020 elejétől értékesítés céljából is szerzett be különböző típusú kábítószereket.

A nő a fiain keresztül ismerte meg több bűntársát is, akik kezdetben szintén saját fogyasztásra, majd idővel a barátaik részére szerezték be a nőtől a tudatmódosító szereket. Egyikük pedig további beszerzési forrást biztosító kereskedőkkel is megismertette.

Az asszony vevői, és későbbi viszonteladói sofőrként, a szállításban segítették a drogokért rendszeresen Budapestre utazó anyát. Az üzlet olykor kétirányú volt és az egyik kecskeméti vevője a kábítószerért „kristály” fantázianevű dizájner droggal fizetett a nőnek. A bűntársak titkosított, az üzenetek azonnali eltűnését biztosító alkalmazáson keresztül tartották egymással a kapcsolatot.

– közölte az ügyész.

ugyeszseg.hu

A nő még nyilvántartást is vezetett a beszerzésekről és az eladásokról. A tevékenység leplezése érdekében a marihuánát zöldség, a kokaint cola, az extasy tablettát labda álnéven szerepeltette. Az általa beszerzett több mint 10 kiló speed, 4.500 darab extasy tabletta, valamint a marihuána és kokain hatóanyagtartalma meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határának kétszeresét.  A nő a drogokat jellemzően kétszeres áron adta tovább. Közel két év alatt 44 millió forint jövedelme származott a kereskedésből.

Az ügyészség a bűnszövetség tagjait kábítószer-kereskedelem bűntettével, emellett nyolcukat új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével is vádolja és ezért velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzás elrendelését indítványozza.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik