Belföld

Letartóztatták a halálos újpesti tömegbaleset gyanúsítottját

Egy hónapra elrendelték az újpesten hétfőn történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset gyanúsítottjának letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton. A nyomozási bíró a letartóztatást a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta, hogy a férfi ellen több eljárás is van folyamatban.

A több járművet érintő balesetről a HVG szerint felvétel is készült:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte: a 40 éves férfi – miután több napi rejtőzködés után csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták a rendőrök – beismerő vallomást tett.

Kihallgatásán elismerte, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült hétfőn a volán mögé, így okozott Újpesten balesetet.

A baleset – mint korábban megírtuk, még hétfőn, 19 óra 35 perc körül történt Újpesten, a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében. Ebben három ember megsérült, az egyikük, egy 14 éves lány apja a helyszínen életét vesztette. A 45 éves férfi a lánya mellett halt meg a kocsiban. A sokkos állapotban lévő tinédzsert a közeli kisbolt vásárlói húzták ki a kocsiból.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a balestet okozó Mercedest vezető férfi, a 40 éves M. Tamás segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, nem hagyta hátra az adatait sem, és nem győződött meg a sérültek állapotáról.

Az RTL úgy tudja, a férfi próbaidőn volt, amikor bekövetkezett a baleset, kábítószer-birtoklás miatt ugyanis két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Korábban lopás, csalás, garázdaság és testi sértés miatt is indult ellene eljárás. Ügyvédje szerint védence azt vallotta, aznap feszült volt, mert szakítani akart vele a párja. Ezért inni kezdett, 5-6 üveg sört és rövid italokat fogyasztott.

Az ütközés után vérző fejjel szaladt el a helyszínről, állítása szerint azért, mert emlékezetkiesése lett.

A rendőrök a férfi elfogását követően kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív eredményt mutatott. M. Pétert ezt követően mintavételre előállították, majd halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik