Belföld

A Momentum kiadott egy közleményt arról, hogy a parlamenti képviselőjük kiállna bokszolni a megafonosokkal

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Ahogy azt a Gulyáságyú Média a hét elején megírta, a TV2 – talán az RTL Sztárboxának sikerén felbuzdulvabokszműsor indítását tervezi a közeljövőben, ahol ismert embereket küldenének a ringbe egymás ellen. A portál információi szerint a csatorna már a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál Tv2 Ring néven védjegyet is bejegyeztetett már a műsorhoz. A Gulyáságyú arról is írt, hogy forrásai szerint esély van arra, hogy kormánypárti influenszerek is feltűnjenek a műsorban, mint Trombitás Kristóf vagy Deák Dániel.

Szerda este aztán a Momentum eljuttatott egy közleményt az MTI-hez, melyben bejelentették, hogy a párt országgyűlési képviselője és frakcióvezetővezető-helyettese, Bedő Dávid szívesen ringbe szállna a megafonosok ellen.

Tegnap jött a hír, hogy a propagandatévé is elindítja a bokszoló műsorát, két közpénzen felhízlalt feketeöves propagandista, Deák Dániel és Trombitás Kristóf pedig úgy tűnik, ringbe is száll. Nézzük meg, hogy az uszításon kívül másban is feketeövesek-e. Bármelyikükkel kész vagyok megmérkőzni

– fogadkozott a Momentum képviselője.

A szöveg a párt, és Bedő Facebook-oldalán is helyet kapott, ahol egy másik megafonos arc, Apáti Bence rögtön bejelentkezett társai helyett, mire a Momentum képviselője jelezte, akár vele is bokszolna.

Kapcsolódó
Törölték a Pesti Srácok oldaláról a melegek gyerekvállalása mellett kiálló megafonos influenszer cikkét
Az írást a szerző kérésére, a méltatlan bírálatok és mocskolódás okán töröltük - közölte Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik