Több mint 6 hektár (60 ezer négyzetméter) újabb területet szerzett Mészáros Lőrinc testvére – számolt be a Szabad Európa a nyilvános állami adatbázisa alapján. A Felcsúton önkormányzati képviselőként működő Mészáros János a vagyonnyilatkozata alapján mostanra így több mint háromszáz hektárnyi föld tulajdonosa.
A lap emlékeztetet, hogy Mészáros Lőrinc sógornője, Mészáros Krisztina nemrég szintén több földbirtokot szerzett Felcsúton, jóllehet, férjével, az önkormányzati képviselő-vállalkozó Mészáros Jánossal együtt már korábban is több ingatlant birtokoltak a településen.
A földadásvételi szerződéseket közzétevő kormányzati portál adatai szerint tavaly hat helyrajzi számon összesen közel tizenkét hektár (11,98 ha) földterületet szerzett Mészáros Krisztina, ám december közepén Mészáros János is újabb területeket szerzett.
A három birtokot a Mészáros-család tagja összesen 25 millió forintért vásárolta meg.
Az újonnan szerzett földek területe valamivel több mint hat hektár, a földhivatali adatbázisban talált egy további földrészlettel együtt. Ezen egyelőre csak széljegyzetként szerepel Mészáros János neve, feltehetően azért, mert nemrég kötötték a szerződést, és a tulajdonos bejegyzése csak a szükséges adminisztrációt követően történik meg.
Az arra kötelezett közszereplőknek minden évben január végéig kell leadniuk az előző évre vonatkozó vagyonnyilatkozatukat. Ebben a velük közös háztartásban élők vagyonnyilatkozata is benne van, ám utóbbi nem nyilvános, csak az illetékes mentelmi bizottság tagjai számára hozzáférhető.
A felcsúti Mészáros Jánosnak eszerint egyebek mellett
- Etyeken van szántója és legelője,
- Száron nádasa és legelője,
- Alcsúton termőföldje és fásított területe,
- Felcsúton több háza,
- Bicskén is egy telke
- és a Balatonnál is több ingatlan tulajdonosa és résztulajdonosa.
Az önkormányzati képviselőknek a földterületek mellett a céges érdekeltségekről is évente nyilatkozniuk kell. A felcsúti önkormányzati képviselő cégei közé tartozik az öt és fél milliárd forint éves árbevételű Agro-Felcsút Kft., az Adept Enviro Kft. (nyolcszázmillió forintot meghaladó éves árbevétel) és a 3,8 milliárd forint éves árbevételű Híd-Tám Kft. Ez a cég nyerte el korábban például a Lillafüredi Állami Erdei Vasút fejlesztésére kiírt közpénzes pályázatot. Az Adept Enviro az Energiaügyi Minisztériumtól nyert el egy négymilliárd forintot meghaladó megbízást (Mészáros Lőrinc cégével közösen) kármentesítési előkészítési feladatokra – összegezték.