Belföld

A járatritkítások után most járatfejlesztéseket jelentett be a BKK

Miután nemrégiben kiderült, hogy január 19-től számos BKK-járat ritkábban indul, a Budapesti Közlekedési Központ kedden járatfejlesztésekről jelentetett meg közleményt.

Mint írták, a BKK még idén járatsűrítéseket, valamint 12-14 hálózati fejlesztést hajt végre. Ezen fejlesztésekhez a társaság összesen 243 millió, úgynevezett férőhelykilométerrel több szolgáltatást tud biztosítani, ami 2023-hoz képest várhatóan több mint 2 millió új, közösségi közlekedéssel megtett utazást jelent.

A tervek szerint a következő hónapokban többek között az alábbi járatfejlesztések valósulnak meg:

  • Bővülnek Rákosmente és környezetének közlekedési kapcsolatai: február 5-étől bővül a 298-as telebusz útvonala, valamint új 275-ös autóbuszjárat jelenik meg Rákoscsaba–Újtelep térségében, és segíti a vasút megközelítését. A kertvárosi környezetben közlekedő kisbuszokkal új térségek (például az óvoda) is elérhetők lesznek, ahol az utasok eddig csak gyalog vagy autóval tudtak közlekedni. A térségben változik a 176E autóbusz útvonala, amelynek megállóját egy iskola közelébe helyezi a BKK.
  • A 12-es villamos meghosszabbítása a Lehel térig: ismét közvetlen kapcsolat jön létre Rákospalota és a XIII. kerület forgalmas csomópontja, a Lehel tér között. A fejlesztésnek köszönhetően sűrűbben járnak majd a villamosok Angyalföldön, előkészítve ezzel többek között a Bajcsy-Zsilinszky útra később visszatérő villamosközlekedést.
  • A 75-ös trolibusz meghosszabbítása Kőbányára: a X. kerületi fejlesztés első, fontos lépése, hogy a 75-ös trolibuszok egy része Kőbánya-alsó vasútállomásig közlekedik. A környezetbarát járat közvetlen kapcsolatot teremt Újlipótváros és Kőbánya központja között, egyúttal segíti a szomszédos kerületek megközelítését is.
  • Új kapcsolat Újpesten Megyer és Káposztásmegyer között: az újpesti térség hálózatfejlesztése során a BKK megteremti a közvetlen közösségi közlekedési kapcsolatot Megyer és Káposztásmegyer I. lakótelep között. A hamarosan társadalmi egyeztetésre kerülő tervezet szerint elérhetővé válnak fontosabb közlekedési csomópontok, iskolák, üzletek.
  • Újbuda hálózatának fejlesztése: az új lakóházak és irodaépületek újabb igényeket támasztanak a jövőben, az ezekre irányuló közlekedési fejlesztéseket a kerülettel közösen készíti elő a BKK. A fejlesztés része lenne a 33-as autóbusz bővítése, valamint az Andor utca térségének jobb kapcsolata a Kelenföldi pályaudvar felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik