Belföld

Novák Katalin hivatalosan kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét

Novák Katalin Facebook-oldala
Lánczi Tamás
Novák Katalin Facebook-oldala
Lánczi Tamás

Novák Katalin köztársasági elnök a Facebook-oldalán tudatta, hogy kinevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének Lánczi Tamást. A tavaly decemberben elfogadott szuverenitásvédelmi törvény nyomán felálló hivatal vezetőjét Orbán Viktor miniszterelnök javasolta, megbízatása hat évre szól.

Lánczi fizetése közel 5 millió forint lesz, azt ugyanis a jegybank elnökének járó havi bér 80 százalékának megfelelő összegben határozták meg.

Az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvényt december közepén fogadta el a parlament fideszes többsége. Az ország szuverenitásának védelme hónapok óta a kormány vezértémája. A hivatal a törvény szerint kidolgoz egy „szuverenitáskockázat-értékelési módszertant”, amely alapján a munkáját végzi majd.

A munka pedig a most kinevezett elnök Lánczi nyilatkozata szerint az lesz, hogy információkat gyűjtsenek, elemezzenek.

A hivatal első feladata az lesz Lánczi Tamás szerint, hogy a soron következő, júniusban tartandó két választásra felkészüljön. Hozzátette, hogy „a 2022-es országgyűlési választás után napvilágra került, hogy milyen befolyásolásai kísérletek történtek. A hivatal első feladata lesz, hogy megakadályozza, hogy ilyen még egyszer előforduljon” – fogalmazott a vezető.

Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy 2022 nem ismétlődhet meg

– hangsúlyozta Lánczi Tamás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik