Belföld

„Ekkora marhaságot nem lehet leírni” – megdöbbent a VEKE vezetője a közlekedési államtitkár bejegyzésén

„A vita nem 1-2 milliárdról szól. A vita elvekről szól. Arról, hogy a Főváros közlekedése nem a vidék rovására, hanem csak azzal összhangban fejleszthető.
Ma nem ez a helyzet” – írta többek megdöbbenésére Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár péntek este a Facebook oldalára. A poszt nemcsak a bejegyzéshez hozzászóló Vitézy Dávidnál verte ki a biztosítékot, Dorner Lajos, a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában megdöbbentő és arcátlan jelzőkkel illette az államtitkár szavait. Mint mondta: ha az államtitkár magától írta a bejegyzést, akkor „ezzel öngyilkosságot követett el”, ha a kezébe adták, akkor ő lesz a bűnbak. „Mert akkora marhaságot nem lehet leírni” – vélekedett Dorner, aki szerint Lázár János miniszter ezt a balhét „rákenheti” az államtitkárára.

A vita továbbra is a közösségi közlekedés tarifarendszer-váltásáról és a Budapest-bérlet megszüntetéséről szól. Nagy Bálint egyébként nem lát tragédiát,

hiszen, ha valaki március 1-e után MÁV, Volán vagy HÉV járművön szeretne utazni, akkor egyszerűen megveheti a vármegye vagy országbérletet, ami tökéletesen működik, bátran mondom, hiszen immár milliót vásároltak meg az utasok.

A VEKE-elnök szerint a rendszerben van egy „óriási mértékű tudatlanság és a minisztérium mostani vezetése vidéki srácokból áll, akik semmit nem tudnak a központi régióról”. Hozzátette, hogy ebből a hosszabb posztból sugárzik az „elemi gyűlölet”, amit a budapestiek iránt éreznek. Nagy Bálint bejegyzésében azt a normatív támogatást is kifogásolta, amit Budapest kap a közösségi közlekedés üzemeltetésére. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy:

A közpénz, ami a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnak a közösségi közlekedés jogcímén jár, arányaiban is több, mint amennyit bármely másik magyar település kap. Karácsony önkormányzata mégis többet kér, akár a vidék rovására is.

Dorner szerint egyszerű oka van annak, miért Budapest kapja a legnagyobb támogatást. „A fővárosi önkormányzat üzemeltet metrókat, aminek akkora költsége van, hogy ezt még a központi költségvetés is elismeri” – magyarázta Dorner Lajos. A VEKE vezetője egyébként szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy „ez a fővárosi vezetés bárminek a kiharcolására is képes lenne”. Azt gondolja, hogy a sajtó és a népharag fogja megoldani a helyzetet, és csalódás számára a főváros „balfék” viselkedése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik