Belföld

Magyar Nemzet: Lánczi Tamást jelölik a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Lánczi Tamás politikai elemzőt, az MTVA online igazgatóját kérte fel Orbán Viktor az újonnan létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének – értesült a kormánypárti Magyar Nemzet.

A politológus, volt miniszteri kabinetfőnök, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, majd a XXI. Század Intézet igazgatója, jelenleg az MTVA online igazgatója és a 48 perc című műsor házigazdája. Az esküt várhatóan január közepén teszi majd le Novák Katalin köztársasági elnök előtt a Sándor-palotában.

A 2024-ben felálló Szuverenitásvédelmi Hivatal a szuverenitásvédelmi törvény betartását fogja vizsgálni. A jogszabály nemcsak a pártoknak, hanem a választáson induló, civil szervezetként működő jelölő szervezeteknek is megtiltja a külföldi támogatás elfogadását, és büntetőjogi szankciókat is rendel melléjük. A választásokon egyesületi formában induló szervezetek névtelenül sem gyűjthetnek adományokat, az adománygyűjtő ládáknak tehát vége, tulajdonképpen nem marad szabályosan igénybe vehető belföldi pénzügyi forrás az ellenzék számára.

A hivatal lényegében bármit és bárkit vizsgálhat, civil szervezeteket, pártokat, közjogi szervezeteket, tehát akár önkormányzatokat is, de cégekre, egyházakra és magánszemélyekre is „rádolgozhat”. Minden irathoz, minden adathoz hozzáférhet, és bár semmit nem foglalhat le, mindenből kérhet másolatot, és bárkit adatszolgáltatásra hívhat föl.

A szuverenitásvédelmi hivatal elnöke – vagyis várhatóan Lánczi Tamás – az országgyűlési képviselőkhöz hasonló mentelmi jogot kap majd, vagyis nem lehet majd felelősségre vonni bíróság vagy más hatóság előtt a tevékenységével kapcsolatban, illetve csak a parlament előzetes hozzájárulásával lehet ellene büntető- vagy szabálysértési eljárást indítani (ebben az esetben önként is lemondhat a mentelmi jogáról).

A hivatal elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a mandátuma hat évre szól majd. A havi fizetése közel 5 millió forint lesz, azt ugyanis a jegybank elnökének járó havi bér 80 százalékának megfelelő összegben határozták meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik