Belföld

Lázár János: Ha hitvány emberek kerülnek közénk, azt hiszik majd, hogy mi is hitványak vagyunk

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

„Nem szeretem a repülést, való igaz, de az élet végességét illetően semmiféle félelem nincs bennem. A bezártságot nem szeretem. Egy vasdobozban ül az ember tízezer méter magasan, tíz órán keresztül, nem egy felvidító élmény” – erről is beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter a Blikk talk! adásában.

Lázár elmondta azt is, a tervük az, hogy a 14 év alattiak március 1-jétől már ingyen utazzanak. És szintén szeretnénk, ha a közalkalmazottak is korlátlanul használhatnák majd a tömegközlekedést a fiatalok és a hátrányos helyzetűek mellett – tette hozzá. A MÁV-val kapcsolatban Lázár úgy fogalmazott, hogy „minden kormány alatt nagy állami monstrumként működött a MÁV. Most is hajlamos erre, ezért kell néha noszogatni őket… Piaci vállalatként kell működtetni a tömegközlekedést. A MÁV járművei 50–60 évesek, a HÉV-szerelvények szintén a hatvanat tapossák, ez nem versenyképes szolgáltatás. De azt látjuk, ha olcsó a jegy, az emberek szívesen utaznak, még akár a problémás MÁV-kocsikkal is.”

Márki-Zay Péterrel ritkán találkozik, szinte soha.

Korábban sem ismertem túlzottan, sokat élt külföldön, mielőtt Hódmezővásárhelyre visszatért és megválasztották polgármesternek. Tavaly tettem kísérletet rá két alkalommal is, hogy rendezzem a viszonyunkat, de nehéz vele boldogulni. Márki-Zay Péter nagyon nehezen viseli a tavalyi választási vereséget. Egy komoly embernek föl kell tudnia mérni a saját helyzetét. Ha valaki miniszterelnök-jelöltként elveszít egy választást, az Magyarországon a politikai játékszabályok szerint egy életre meghatározza a pályáját.

Lázár János a korrupció miatt vád alá helyezett Simonka György kapcsán arról beszélt, hogy

a Fidesz egy erős és sikeres politikai közösség, amihez az elmúlt tizenöt évben nagyon sokan csatlakoztak a siker reményében. Olyanok is jöttek, akiknek nem kellett volna. És ők szavazatban mérhető károkat okoznak, sokkal nagyobb problémát jelentenek, mint azt Budapesten, a Fidesz vezetésében gondolják. Alulról kezdik ki a bázist. Mert mi számít a politikában a nap végén? Az, hogy milyen ember vagy. Ha hitvány emberek kerülnek közénk, azt hiszik majd, hogy mi is hitványak vagyunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik