Belföld

Autós üldözés volt az Üllői úton, így kommunikáltak közben egymással a rendőrök – videó

police.hu
police.hu

Ittas ámokfutó próbált meg elmenekülni a rendőrök elől vasárnap éjjel az Üllői úton. A BRFK közleménye szerint a járőrök Kispesten, az Üllői úton akarták igazoltatni éjfél után a sofőrt, de az megállás helyett beletaposott a gázba, és elszáguldott mellettük.

A zsaruk a szolgálati autóikhoz rohantak, majd megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki minden létező szabályt áthágott, hogy megússza az igazoltatást:

az összes piros lámpán áthajtott, az előtte haladókat pedig a záróvonalon áthajtva, a szembejövő forgalmat akadályozva előzte.

– közölte a BRFK.

A Renault vezetője amikor látta, hogy nem tud meglépni a rendőrök elől, akkor váratlanul lekanyarodott az Árpád utcába, ahonnan azonban már nem tudott tovább hajtani.

A rendőrök kipattantak a rendőrautóból, a férfit pedig – aki nem volt hajlandó felszólításukra kiszállni –  kihúzták a vezetőülésből, majd megbilincselték.

A helyszínen kiderült, hogy a 39 éves B. Szilveszter azért menekült ennyire lelkesen, mert alkoholt ivott vezetés előtt, és bevonták korábban a jogosítványát ittas vezetés miatt. A BRFK szabálysértési és büntetőeljárást indított a férfivel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik