A szuverenitásvédelmi törvényről Orbán azt mondta, hogy a törvény világossá tett, hogy a kiskapukat be kellett zárni és most már „nem tudnak begurulni a dollárok a médiába és a pártokhoz”. Orbán szerint akik most megszólalnak, azok önfeljelentést hajtanak végre,
ez a zsoldosok tiltakozása.
Orbán szerint a szuverenitás nem elszigetelődési kérdése, hanem, hogy jól kell bekapcsolódni a nemzetközi életbe. Arról is beszélt, hogy nem a kormány alakítja ki a közvélekedést, a kormánynak az a dolga, hogy megértse, mit szeretnének az emberek és részt vesz velük egy gondoltcserében.
Én itt tegnap úgy tárgyaltam, hogy nekem az ország közvéleménye, a magyar emberek szándékának ismerete nagy erőtartalékot jelentett. Én Magyarország álláspontját képviseltem. (…) Elvitézkedek én itt, de a legfontosabb az, hogy a végén mindig a magyar nép által megválasztott parlament dönt.