Élő Belföld

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: 8 órán keresztül próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ezt ne csinálják

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ez a zsoldosok tiltakozása

A szuverenitásvédelmi törvényről Orbán azt mondta, hogy a törvény világossá tett, hogy a kiskapukat be kellett zárni és most már „nem tudnak begurulni a dollárok a médiába és a pártokhoz”. Orbán szerint akik most megszólalnak, azok önfeljelentést hajtanak végre,

ez a zsoldosok tiltakozása.

Orbán szerint a szuverenitás nem elszigetelődési kérdése, hanem, hogy jól kell bekapcsolódni a nemzetközi életbe. Arról is beszélt, hogy nem a kormány alakítja ki a közvélekedést, a kormánynak az a dolga, hogy megértse, mit szeretnének az emberek és részt vesz velük egy gondoltcserében.

Én itt tegnap úgy tárgyaltam, hogy nekem az ország közvéleménye, a magyar emberek szándékának ismerete nagy erőtartalékot jelentett. Én Magyarország álláspontját képviseltem. (…) Elvitézkedek én itt, de a legfontosabb az, hogy a végén mindig a magyar nép által megválasztott parlament dönt.

A magyar gazdaság az uniós források nélkül is működik

Az uniós pénzek érkezéséről Orbán elmondta, hogy nekünk ez a pénz járt. De szerinte tanulság, hogy

a magyar gazdaság az uniós források nélkül is működik. De ha az ember pénzt kap, akkor nem kell elszaladni.

Szerinte azzal, hogy az országgal packáztak, azt mutatja, hogy van hajlam Brüsszelben arra, hogy visszaéljenek a hatalommal.

Le kell váltani Orbán szerint a mostani vezetést.

Amikor pedig a pénz tényleg meglesz, bent lesz a széfben, akkor lehet majd dönteni arról, hogy hova, mekkora forrás jusson.

A befagyasztott források további kétharmadának érkezéséről Orbán azt mondta, hogy: meglátjuk, mi van a többivel.

Azt mondtam, hogy na, ezt már ne

Magyarországnak nem érdeke, hogy az unió úgy gazdálkodjon, hogy hitelt vesz fel – ez az egyik probléma. A másik, hogy az ukrán helyzet rosszul áll.

A magyarok pénzét oda akarjátok adni a háború folytatására. Ez nem fogadható el. Azt mondtam, hogy na, ezt már ne. Itt már azonnali érdeksérelem van.

Magyarország lelkiismeretét ez nem terheli

El sem kellett volna indulni az ukrán csatlakozás irányába – folytatta Orbán, aki szerint az unió szokott hozni rossz döntéseket. A migrációt és a szankciókat említette a miniszterelnök példaként.

Egy dolog biztos: ez rossz döntés, de Magyarország lelkiismeretét ez nem terheli. De ha kell Magyaroroszág, a magyar parlament majd behúzza a kéziféket

– mondta.

Azért hagytam el a termet, hogy csinálják egyedül

Orbán Viktor Brüsszelből adott interjút a Kossuth Rádiónak. Az ukrán uniós csatlakozásról és a kivonulásról Orbán Viktor azt mondta, hogy tegnap

hosszú és nehéz vita zajlott le. 8 órán keresztül próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ezt ne csinálják és ne is tűzzük napirendre. A döntés időszerűtlen. De nem lehetett őket meggyőzni. Ez egy rossz formája a segítségnyújtásnak. Az egyik érvük az volt, hogy ők 26-an vannak, én pedig egyedül, de a döntő érvük az volt, hogy Magyarország ezzel nem veszít semmit, mert a végső szót a nemzeti parlamentek mondják majd ki, így a magyar parlament ezt le tudja szavazni. Még 75 olyan alkalom lesz, amikor ezt az ország meg tudja állítani. Én nem akartam ezt az ország lelkiismeretére venni. Azért hagytam el a termet, hogy csinálják egyedül.

A következményeket vállalja Magyarország? – kérdezték Orbántól.

A miniszterelnök erre úgy reagált, hogy a többi között ezért vétózta meg az 50 milliós ukrajnai támogatást.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik