Belföld

13 éves fiút akart kirabolni a zuglói árnyékbokszoló – videó

Vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség azzal a tinivel szemben, aki két évvel ezelőtt megpróbált kirabolni egy másik 13 éves fiút Zuglóban.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a terhelt még csak 13 éves volt a cselekmény elkövetésekor. Az ominózus este  a fiú a Rákospatak utcánál lévő gyalogos felüljárónál sétált négy ismerősével. Velük szemben gyalogolt egy kiskorú fiú, akinek a vádlott egyik társa vállal nekiment, majd még kérdőre is vonta őt.

A tini tovább ment volna, a fiatalkorú haverja  azonban úgy döntött, hogy kirabolja fiút, ezért előbb ő is meglökte, majd többször is megkérdezte, hogy van-e nála telefon vagy pénztárca, illetve, hogy átkutathatja-e őt. A 13 éves fiatal követni kezdte az áldozatát, folyamatosan lökdöste, s azzal fenyegette, hogy megszurkálja.

Mivel ezzel sem érte el a célját, ököllel többször is fejbe vágta a kiskorút, hogy megszerezze az értékeit. Ezzel csak azért hagyott fel, mert az egyik ismerőse elhúzta, a többiek pedig rászóltak, hogy ne csinálja. A bántalmazott gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de csak a véletlenen múlt, hogy megúszta ennyivel.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a 13 éves támadó  beszámítható, és rendelkezik a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel. Az ügyészség javítóintézeti nevelést kért az elkövetőre rablás bűntettének kísérlete miatt. A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt a fiú az életkora miatt nem vonható felelősségre. A felvételen az látható, hogy az emberkedő támadó egy játszótéren beszélget és ,árnyékbokszol” a tette után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik