Belföld

Másfélmilliós jutalmat kapott a polgármester, akinek az OLAF, a NAV és a rendőrség is vizsgálta az EU-s projektjét

Mohos Márton / 24.hu
Badacsonytomaj
Mohos Márton / 24.hu
Badacsonytomaj
A badacsonytomaji polgármester kéthavi fizetést kapott jutalomként, miközben kormányzati cég fejezte be a 2,4 milliárdos beruházást, amiben beletörött az önkormányzat bicskája.

Kéthavi fizetésének megfelelő jutalmat kapott az egyik emlékezetes uniós támogatási balhét produkáló polgármester. A badacsonytomaji képviselők a múlt heti testületi ülésen egy tartózkodással és egy ellenszavazattal hagyták jóvá az önkormányzatot vezető Krisztin N. László számára a mintegy másfélmillió forintot kitevő plusz juttatást.

Az önkormányzatot érintő botrány egy 2018-ban elnyert nagy összegű EU-s támogatás körül alakult ki. A település a Balaton-part egyik szimbolikus épületének számító Tátika megújítására kapott 2 milliárd 435 millió forintot, csakhogy a pénz szabálytalan felhasználásának gyanúja miatt négy hatóság is vizsgálódni kezdett az ügyben. Közben az is kiderült, hogy az önkormányzat az építkezés menedzselésével sem tudott megbirkózni, ezért, hogy a támogatás ne vesszen el, a kivitelezést át kellett adni egy kormányzati fejlesztési cégnek.

A Krisztin polgármester által vezetett önkormányzat négy éven keresztül csak az épület bontásáig jutott el a beruházásban, a kiválasztott kivitelezővel kialakult konfliktus miatt a munkák egy idő után tejesen leálltak, pedig az eredeti pályázati kiírás szerint a projekttel két év alatt, 2020 őszére el kellett volna készülni.

Tavaly a szűkös határidők miatt a képviselőtestület egyhangúlag megszavazta, hogy a kivitelezést átadják a BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek, amely a körzet országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor által irányított területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős minisztérium alá tartozik. A cég egy év alatt be is fejezte a munkálatokat, és a múlt héten, a nagyjából a polgármesteri jutalom megszavazásával egy időben tartott projektzárón, bemutatta az elkészült épületet és a körülötte kialakított sétányt.

Az építés befejezése azonban nem jelenti azt, hogy a beruházással kapcsolatos eljárások is lezárultak volna.

A badacsonytomaji turisztikai GINOP-fejlesztés pénzügyeit először a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), majd az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), a rendőrség, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálta.

A KD 2020-ban 3 milliós bírságot szabott ki az önkormányzatra, mert az több ponton törvénysértőnek találta a projekt kezelését. A legfőbb megállapítás szerint a polgármester összesen 61,7 millió forintot osztott szét szabálytalanul projektmenedzseri tevékenységre. A pénzből az akkori jegyző és városházi alkalmazottak kaptak különféle nagyságú összegeket.

Különösen szokatlan elem volt az uniós projekt vizsgálatában, hogy az OLAF emberei a polgármesteri hivatalba, sőt a polgármester lakásába is kiszálltak, hogy helyszínen nézzék át a pályázat dokumentációját, illetve az, hogy 2020 tavaszán kéthetes monstre kihallgatás-sorozatot tartottak a NAV Veszprém megyei központjában, ahova sorban beidézték az önkormányzat jelenlegi és előző ciklusbeli képviselőit.

Az, hogy a hosszú ideje folyó szövevényes vizsgálatnak egy éve már gyanúsítottjai is voltak, Polt Péter árulta el. A legfőbb ügyész tavaly év végén egy parlamenti kérdésre adott válaszában azt írta, hogy 2022. november 3-án sor került két személy gyanúsítotti meghallgatására jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség alapos gyanúja miatt. Polt azt is közölte, hogy a NAV-nál egyesített eljárás vizsgálati szakaszban van, és a Székesfehérvári Járási Ügyészség végzi a nyomozás irányításával kapcsolatos feladatokat.

Információink szerint a badacsonyi képviselőtestület az elmúlt egy évben nem kapott új információt az eljárásról, ezért megkerestük Krisztin polgármestert és a NAV-ot is, hogy lezárult-e a nyomozást.

A polgármester nem válaszolt, a NAV pedig azt írta, hogy „a feltett kérdésekkel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik