Belföld

„Még élt, amikor otthagytam a zuglói lakásban a kisfiával” – mondta a párja megfojtásával vádolt férfi

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a C. Károllyal szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly áprilisban megfojtotta az élettársát Zuglóban, miközben a nő 9 éves kisfia is a lakásban volt. A férfi ezt követően elment a Pólusba az anyjával, és beült az új szuperhősfilmre.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlott azt elismerte, hogy vitatkozott volna a volt párjával, de tagadta, hogy bántalmazta volna. Állítása szerint életben volt a nő, akkor amikor elhagyta a lakást, és sérülés sem volt a nőn.

A vádirat szerint a férfi tavaly éve elején ismerkedett meg a nővel, majd nem sokkal később össze is költöztek abban a zuglói lakásban, amelyben a nő a korábbi kapcsolatából született, 9 éves gyermekével lakott. A pár gyakran vitatkozott az együttélése során, de tettlegességre korábban még nem került sor.

Az ominózus délután a férfi véletlenül megütötte könyökkel a kisfiú szemét, ami miatt a nő számon kérte a férfit, és lekevert neki egy pofont. Ezután tovább veszekedtek, amit egy idő után a konyhában folytattak, a kisfiú pedig a szobában maradt, és a férfi nem is engedte neki, hogy kijöjjön onnan.

A vita során a férfi végül rátámadt az élettársára, majd megragadta a nyakánál és megfojtotta. A férfi ezután a csukott ajtón keresztül felszólította a kisfiút, hogy maradjon a szobában, bújjon el, mert hamarosan jön a rendőrség, majd ezt követően elhagyta a lakást, és a bejárati ajtót kulccsal bezárta.

Kapcsolódó
Tagadja a gyilkosságot a férfi, aki megfojtotta a szekrénybe bújó zuglói kisfiú anyját, majd elment moziba
A 9 éves kisfiú a történtek után felhívta az apját és a segélyhívót, hogy rosszul van az édesanyja. Videón, ahogy elfogják a szuperhősfilmre beülő férfit a Pólusban.

A gyerek ennek megfelelően járt el, de pár órával később előbújt a rejtekhelyéről, látta, hogy a férfi nincs a lakásban és rátalált az anyjára, aki ekkor már nem lélegzett. Ekkor felhívta az apját, és a segélyhívót is, hogy rosszul van az anyukája.

A kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni a 30 éves nőt, de már nem lehetett rajta segíteni. Közben meghallgatták a nyomozók a kisfiút, aki elmondta, hogy rajta és az anyján kívül a nő Károly nevű élettársa volt csak a lakásban. A férfi a Pólusba ment a gyilkosság után az édesanyjával, hogy megnézze az új szuperhősfilmet, így vetítés közben fogták el.

A férfi súlyosan veszélyeztette kiskorú erkölcsi, lelki és érzelmi fejlődését azzal, hogy kitette őt annak a traumának, hogy egyedül találjon az édesanyjára. Ezért az ügyészség emberölés mellett kiskorú veszélyeztetésével is vádolja a férfit, akire börtönbüntetést kért azzal, hogy tiltsák el  minden olyan foglalkozástól, amely révén kiskorúakkal kapcsolatba kerülhetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik