Belföld

Minősített emberöléssel vádolják a kocsijába kapaszkodó tulajt elgázoló videón lévő tolvajt

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Járó motorral otthagyott autót akart lenyúlni két ittas férfi az egyik váci dohánybolt elől. A tulajdonos kirohant a boltból, és megpróbálta megakadályozni, hogy elvigyék a kocsiját, de a tolvajok elgázolták. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban belehalt.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a sofőrre fegyházbüntetést kértek nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt. A mellette ülő másik elkövetőre felfüggesztettet szabadságvesztést indítványozott az ügyészség  jármű önkényes elvételének bűntette miatt azzal, hogy a próbaidő alatt nem fogyaszthat nyilvános helyen alkoholt.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy az autót vezető férfi nem ismerte el, hogy meg akarta ölni a sértettet. Állítása szerint csak olyan ötlete támadt, hogy beüljön a kocsiba, és kipróbálja. A mellette lévő férfi pedig azt mondta, hogy ő csak azért ült be a járműbe, hogy elmenjenek vele valahova.

A vádirat szerint az elkövetők egy társaságban italoztak tavaly október másodikán az egyik váci dohánybolt előtt. Hajnal öt körül megállt a trafik előtt egy autós, majd bement vásárolni, miközben a kocsit járó motorral hagyta, pár méterre a két vádlottól. 

Amikor a tulaj bement a boltba, a két elkövető beugrott a járműbe, és el akartak hajtani vele. A kocsi gazdája ezt észrevette, kirohant az autóhoz és próbálta az elkövetők útját állni úgy, hogy a kocsi elé lépett. A vádhatóság szerint a volánnál ülő férfi ennek ellenére gyorsított és így a sértett az autó motorháztetőjére került.

Ekkor a kocsit vezető férfi hirtelen balra, majd azután jobbra rántotta a kormányt és felhajtott a járdaszegélyre is, ahol az autó kissé megemelkedett. Az addig kapaszkodó tulaj ekkor a földre zuhant a járműről. Az autót vezető elkövető ismét gázt adott, de elveszítette az uralmát a kocsi felett és egy közeli fának, majd egy oszlopnak hajtott. Az ütközést követően mindkét tolvaj kiugrott az autóból és lelépett.

Az  áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal a kórházba szállítását követően meghalt. A felvételen az látható, amikor az elkövetők beülnek az autóba és megpróbálnak elhajtani vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik