Belföld

Isten tudja, lehet-e Biblia a templomokban

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
A kormány nem reagált arra, hogy törvénye alapján korhatáros, fóliázandó-e a világ legismertebb könyve.

Pedofil bűnözők helyett miért fényképektől féltik a gyerekeket?

Lehet-e Biblia a templomban?

Sebián-Petrovszki László (DK) Csák János miniszternek, illetve Orbán Viktor kormányfőnek tette fel kérdéseit. Az ellenzéki politikus a kultúráért és innovációért felelős
miniszternek felidézte, L. Simon László kirúgásának történetét, amit tragikomédiának minősített. Szerinte a Nemzeti Múzeum főigazgatójának menesztése a komikus rész, mert

a fagyi visszanyalt, hiszen három ciklusnyi képviselői megbízatása alatt ő maga is megszavazott minden eszement és aljas indítványt, amit önök kigondoltak, beleértve azt a törvényt is, aminek most áldozatául esett. Röhög is rajtunk a civilizált világ fele.

Az ellenzéki politikus tragikusnak azt tartja, hogy egy magát civilizáltnak, demokráciának és jogállamnak képzelő országban ez, illetve a Néprajzi Múzeum fotójának elkordonozása megtörténhet.
Ötleteket nem akart adni a kormánynak, de úgy vélte, a nikotin és az alkohol is igen káros a gyermekek egészséges fejlődésére, ezért a törvény alapján büntetni lehetne a gyermekeik szeme láttára dohányzó, borozó szülőket is.

Sebián-Petrovszki László szerint a törvény abszurd és végrehajthatatlan, ezért arra is választ várt Csák Jánostól,

  • ragaszkodnak-e továbbra is ahhoz, hogy a civilizált világ ne csak megvessen bennünket, de ki is röhögjön,
  • illetve ki a kormányban a kultúráért felelős miniszter: ő vagy Dúró Dóra?

Azt hinné az ember, hogy a mindközönségesen csak homofóbnak nevezett törvény azon rendelkezése, amely tiltja a homoszexualitást megjelenítő tartalom elérhetővé tételét 18 éven aluliak számára, nem eredményezhet annál is abszurdabb helyzetet, mint hogy önök a World Press Photo miatt lefóliázták a Nemzeti Múzeumot.

Ezt már a miniszterelnöknek írta.

A Biblia is befóliázandó lenne?

Mivel Orbán Viktor közismerten nagy rajongója a legendás írónak, neki Rejtő Jenő regényeibe illő jelenetként írta le, hogy Pásztón a Líra könyvesbolt környékén két  kormányhivatali dolgozó méregette a távolságot az üzlet, a közeli iskola és a templom bejárata között, hogy megvan-e az előírt 200 méter. Mivel az LMBTQ tartalmú könyvek tárolását (fóliázását) is ellenőrzik, az ellenzéki képviselő hosszan sorolta azokat a szerzőket, akik gondot okozhatnak egy könyvesboltnak.

Sebián-Petrovszki László szerint a fóliázás és a 200 méteres szabály újabb kérdéseket vet fel.

  • Mi történik, ha a vevő letépi a fóliát, beleolvas? Köteles megvenni? De hiszen éppen ezt akarják megakadályozni!
  • Ha valaki fóliásan veszi? Hogy győződhet meg az eladó arról, hogy az illető felnőtt? Nem igazoltathatja a vásárlót.
  • Mi van a könyvtárakkal? Ha ott is fóliázni kell, akkor  valahányszor kiveszi valaki, fóliázzák le újra?
  • Miért éppen 200 méter a határ? És a templommal mi a baj?
  • Befóliázzák a világ legismertebb, legtöbb példányban kiadott könyvét, a Bibliát is? Attól is eltiltják azt, aki nem múlt el 18 éves?

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, a Bibliában több szexualitást, homoszexualitást is megjelenítő rész, homoerotikus utalás szerepel. A Bibliát tehát a kormány logikája szerint nemcsak a könyvesboltokban kell lefóliázni, ki kell tiltani a templomok 200 méteres körzetéből is, azaz magukból a templomokból is.

Volt-e valaki, aki végiggondolta mindezt vagy legalább ezek egy részét? Vagy mindez érdektelen volt, pusztán eszköz a Líra könyvesbolthálózat tönkretételére, mert a Libri az MCC-n keresztül az önök tulajdona lett, és utálnak a konkurenciával bajlódni?

Orbán Viktor és Csák János sem válaszolt. Vitályos Eszter államtitkár – minisztere megbízásából – reagált, érdemi válasz nélkül hagyva az összes kérdést, amit a kormányfő kapott.

Megismételte ugyanakkor, hogy a kormánynak a családok biztonsága, a gyermekek védelme a legfontosabb. A gyermekjogok szempontjából nagyon fontos volt a gyermekvédelmi törvény elfogadása, a gyermekvédelmi népszavazás, amin a

baloldali hecckampány ellenére, (…) soha nem látott egységet mutattak a magyarok, több mint három millióan döntöttek úgy, hogy meg kell védenünk gyermekeinket a baloldal által támogatott genderpropagandával szemben!

Főnöke az ezzel a társadalmi elvárással koherens törvények alapján döntött a Nemzeti Múzeum kiállításáról, tette hozzá.

Magyarországon tiszteletben tartjuk a művészi és alkotói szabadságot, de a műalkotások bemutatását a gyermekvédelmi törvény figyelembevétele és betartása mellett kell megvalósítani!

Az államtitkár szerint a gyermekek védelme össztársadalmi felelősség, a kormány a választók
meggyőző többsége által támogatott úton halad tovább, továbbra is megvédi a gyermekeket.

Kapcsolódó
Pornográf tartalma miatt tiltatná be a Bibliát egy utahi szülő
Elege lett belőle, hogy a vallás nevében tiltanak be könyveket az iskolákban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik