Szeretnék a fenntartó mögött arcot látni, aki látja az enyémet is, amikor együtt írunk angol dalszöveget a kicsikkel, és a lelkesedés, ami ott van, az akár hegyeket tudna elmozdítani. De örülnék, ha akkor is látna, amikor nem tudom kifizetni a vajat a piacon, ezért fél egységet kell kérnem, és nem szeretne kiszolgálni a pultos
– így fogalmazott az egyik felszólaló pedagógus, Kakucs Katalin a beszédében, és talán ez a két mondat mutatja meg legjobban a vasárnap esti esemény hangulatát.
Lassan két éve már, hogy a közbeszéd aktív részévé vált az oktatásügy és annak problémái – ekkor szervezett szolidaritási tüntetést a későbbi Egységes Diákfront, és hirdettek pedagógussztrájkot a tanári szakszervezetek. Az események sorába illett, amikor egy évvel ezelőtt a keresztény pedagógusok is megszervezték saját demonstrációjukat, egy jelképes ballagást tartottak a Szent István-bazilika előtt a pályaelhagyó kollégáiknak. A szervezők ezt követően a Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetsége néven alakították újjá a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetét, idén novemberben pedig ismét megtartották az alternatív búcsúztatójukat.
„Nekem és azoknak, akik itt vannak, a pedagógia, a gyerekekkel való foglalkozás, tehetségüknek a kibontakoztatása a hivatásunk. Én úgy érzem, hogy ehhez kaptam talentumokat a Jóistentől és nem adhatjuk fel a reményt sem, mert nagyon szeretjük, amit csinálunk” – nyilatkozta lapunknak Lakatos Máté, az esemény egyik főszervezője, a Küldetés alapítótagja, miközben a tömeg fokozatosan gyülekezett. A kezdésre nagyjából 150–200 ember töltötte meg a Móricz Zsigmond körtéren lévő Szent Imre-szobor előtti placcot, akik aztán sorba álltak a vonuláshoz. Ahogy a menet elindult, rezesek kezdtek bele a Gaudeamus Igiturba, melyet a ballagásokon is gyakran elhangzó népdalok követtek. „Elindultam szép hazámbul, híres szép Magyarországbul, visszanéztem félutamból, szememből a könny kicsordul” – énekelték az emberek.
A menet végcélján, a Feneketlen-tónál található Placid atya parkban osztályteremnek berendezett emelvény állt, az „iskolai ünnepély” kezdetén az összegyűltek elénekelték a Szózatot. Ezt követte Kakucs Katalin beszéde, melyben facsemetéhez hasonlította a pályakezdő tanárokat.
Egy erdész ismerősöm mesélte, hogy az erdő rendszerében, ha egy fa megbetegszik vagy gyengének érzi magát, kibocsát egy nedvet, és jelet küld a többieknek, segítséget kér. Ilyenkor az erdő gombarendszerén keresztül a talaj segítségével megérkezik a jel a többi fához, amelyek szintén kibocsátják a maguk gyógyító cseppjeit, és ezzel megerősítik a kis fát. Látszik, hogy az erdő közösségben gondolkozik, így tud létezni.
Szerinte a pedagógusoknál is erre a „gombahálózatra” lenne szükség, hogy a kollégák ugyanígy segítséget tudjanak kérni, beszélni tudjanak, mert jelenleg gyakoribb, hogy az emberek inkább csak hallgatnak problémáikról. „Elég bénító érzés tud lenni, amikor az a légkör vesz körül, hogy itt minden rendben. Pontosabban mindennek rendben kell lenni” – ehelyett szerinte fontos az aktív kommunikáció, az együttműködés, egymás támogatása.
A tanárnőt Lakatos Máté, a Küldetés elnöke követte.
Itt vagyok egy kollégám és barátom miatt, aki elhagyta a tanári pályát, a hivatását. Elsősorban nem az anyagiak miatt, hanem, mert úgy érezte, hogy a jelen körülmények között nem tud úgy tanítani, hogy az a javára váljon a gyerekeknek.
Lakatosnak a közösség adja az erőt a folytatáshoz, mert – ahogy beszédében is kifejtette – a küzdelem egyedül akár lehetetlennek is tűnhet, ezért együtt kell nekiindulni. Így kollégáit arra szólította fel, kössenek szövetséget az apró örömök keresésére, az őszinte visszajelzésre, egymás iránti felelősségre, egymás támogatására. Beszéde végén következő projektjüket is meghirdette, amelyben művészeti alkotásokat várnak Tanárnak lenni jó, de nehéz címmel, erről bővebb információkat január során fognak megosztani.
A demonstráció lezárásaként Miklós Attila református lelkész vezényelt egy közös imát: „Hálát adunk, Urunk, amiért összehoztál bennünket, és amiért megtapasztalhattuk az egymással való közösségünk erejét.”
Az esemény hivatalos része a Himnusz közös éneklésével zárult, majd a szervezők forró teára invitálták az átfagyott embereket, akik közül sokan még ezt követően is egy ideig együtt maradtak, nagyobb csoportokban beszélgettek.
