Részben szétverve, bontott állapotban 1,8 milliárd forintért árulja a felszámoló a néhány évvel ezelőtt önkormányzati kézben még nyereséget termelő hévízi háromcsillagos szállodát, amely helyenként már beázott, falai penészesek, vagyis teljes felújítást igényel.
A Hotel Aquamarin eladásáról 2019 februárjában döntött a képviselő-testület, nem sokkal azután, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy Programján keresztül 382 millió forint állami támogatást ítéltek meg az akkor még önkormányzati tulajdonú fenntartónak.
A Hévíz központjában, a Hévízi-tótól nagyjából egy kilométerre elhelyezkedő szállodát nyilvános pályázaton árulta 1,5 milliárd forintért a fideszes Papp Gábor vezette önkormányzat, és 2020 elejére meg is lett az új tulajdonos. A hotelt üzemeltető Aquamarin Szállodaipari Kft.-t egy fuvarozással foglalkozó zalaegerszegi vállalkozó, Éder Zoltán cége vásárolta meg. Éder neve Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea XII. kerületi házvásárlásával kapcsolatban került be a hírekbe, kétszeresen is – az egyik luxusingatlannak korábban a tulajdonosai között bukkant fel, a másiknál beruházóként.
Beütött a Covid
2020 elején a koronavírus és a járványügyi intézkedések hatására a szállodáknak szinte nullára esett vissza a forgalmuk, nagy részük átmenetileg le is húzta a rolót. Így tett a Hotel Aquamarin is, melynek Facebook-oldalára 2020 márciusában kiírták, hogy bizonytalan ideig szüneteltetik a működését, de „amint újra lehetőség nyílik rá, szeretettel várjuk önöket!”.
Az ingatlanhoz tartozik a többi között egy üdülőépület, egy villaépület, egy garázs és egy kültéri medence is.
A kiírt pályázat első körben eredménytelenül zárult, miután nem érkezett ajánlat az ingatlanra. Ez persze nem olyan meglepő, Hévíz feltehetően most nem az első számú befektetési célpontja az idegenforgalomban utazó vállalkozóknak: az üdülővárost nemcsak a koronavírus-járvány tépázta meg, hanem az orosz turisták elmaradása is, akik a háború miatt nem utazhatnak. Hévíz polgármestere az idei nyári szezon kezdetén a Mandinernek adott interjúban arról beszélt, hogy nagyjából évi 300–350 ezer vendégéjszaka veszett el az orosz turisták távolmaradásával a tavalyi évben. Papp Gábor egyébként próbálja fenntartani a jó kapcsolatot az oroszokkal, nemrég az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetét, Jevgenyij Sztanyiszlavovot fogadta.
Habár a szálloda már nem önkormányzati tulajdon, Papp Gábor polgármesternek is küldtünk kérdéseket, miután 2018 decemberében még az volt az önkormányzat elképzelése, hogy maga is beszáll a szálloda fejlesztésébe. Papp azonban nem válaszolt arra, hogy végül támogatták-e a felújítást, ahogy arra sem, tud-e valamit az abbamaradt építkezés körülményeiről.
Úgy tudjuk, hogy a szálloda a bezárást követően többeknek is tartozott, miután a nem teljesült foglalások árát nem fizette vissza a vendégeknek. Egy lapunknak nyilatkozó károsult 2020. február 24-én foglalt szállást két főre a március 23. és 26. közötti időszakra az Aquamarinban. A szállásra és ellátásra banki átutalással 62 069 forintot fizetett, de a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet miatt a szálloda hozzájárulásával, telefonos egyeztetés alapján az időpontot módosították. Majd a szálloda kétszer is kérte az időpont további halasztását az épületeiben időközben megkezdett felújítási munkálatokra hivatkozva.
A legutolsó közösen egyeztetett, elfogadott időpont 2020. szeptember 7–10. volt. Azonban július 15-én a szálloda ismét arról értesítette a vendégeket, hogy a felújítási munkák elhúzódása miatt ezt az időpontot sem tudják tartani, november előtt semmiképpen nem tudnak vendéget fogadni. Ekkor lemondtuk a foglalását, és kértük a befizetett összeg visszatérítését a bankszámlámra
– mesélte el András.
Visszatérítést viszont jó darabig nem kaptak. Emiatt 2021 februárjában a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordultak, ahonnan a Békéltető Testülethez irányították őket. Végül, ugyan a határidő lejárta után, de egy év alatt sikerült visszaszerezniük a pénzüket. Úgy tudjuk, ez nem mindenkinek jött össze, többen ugyanis nem vitték végig az ügyet, így elúszott a pénzük. Erről is szerettük volna megkérdezni Éder Zoltánt, és persze arra is kíváncsiak voltunk, mi vezetett a felszámoláshoz, de a cégvezető nem kívánt nyilatkozni.
A felszámolást a Grand Holding Zrt. vezényli le. Kun József Lászlótól próbáltunk többet megtudni a felszámolás menetéről, de a felszámolóbiztos sem reagált a kérdéseinkre.
Mi lett az állami támogatással?
Hévízre 640 millió forint jutott az MTÜ szállásfejlesztési programjából, az összegből nyolc szálló újulhat meg – erről a polgármester beszélt 2018-ban. Az Aquamarin Hotelnek jutó 382 millió a 12. legnagyobb összeg volt a 625 nyertest felvonultató pályázaton. Az biztos, hogy a támogatást megörökölte az önkormányzattól a tulajdonos, mivel az összeget nem az önkormányzat, hanem az Aquamarin Szállodaipari Kft. nyerte el, tulajdonosváltásnál pedig nem vész el a korábban megítélt pénz.
A turisztikai ügynökségtől próbáltuk megtudni, hogy felhasználták-e a támogatást, és amennyiben igen, akkor azt vissza kell-e fizetnie a volt tulajdonosnak, miután nem fejezték be a beruházást, illetve mi a felújítás határideje, de általánosságban megfogalmazott válaszuk nem vitt minket közelebb a helyzet tisztázásához. Azt írták, hogy
pályázati támogatásból finanszírozott turisztikai fejlesztések mindegyike szerződéses jogviszonyban rögzített határidőn belül, szigorú elszámolási rend alkalmazása mellett valósítható meg. A fel nem használt vagy nem szabályszerű felhasználással érintett támogatással szemben a megvalósítónak visszafizetési, helytállási kötelezettsége van. Ezen kötelezettségek fennállnak a beruházás megvalósítása, valamint az elkészült fejlesztés fenntartási időszaka alatt is.