Belföld

Álmos Péter, a MOK új elnöke: Nehéz lesz

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Az orvoskamara új vezetője szerint egyre inkább veszít vonzerejéből a megemelt orvosbér, ezért lépni kell ez ügyben. Ahogy az etikai önrendelkezést is vissza akarja szerezni a testület.

A küldöttek arra szavaztak, hogy folytassuk az előző négy év független és autonóm törekvését. Cél, hogy a Magyar Orvosi Kamara megtartsa azt a létszámot, ami Európában is egyedülálló egy nem kötelező tagságú testületben – mondta sajtótájékoztatón Álmos Péter, a MOK szombaton megválasztott új elnöke.

Nehéz lesz

– ismerte el az új orvoskamarai vezető, de szerinte az orvosok nagy része belátja majd, szükség van a kamarára, mert ez az egyetlen orvosokat tömörítő testület, ami képes az érdekeiket képviselni. Álmos Péter elmondta, melyek a kamara legfontosabb feladatai. Fontos szerepet kap az érdekérvényesítés, itt az orvosi bérrendszert emelte ki.

Szerinte ugyanis egyre inkább veszti el a megemelt orvosbér a vonzerejét, és sok orvos hagyja el az állami egészségügyet. Ezen a téren lépnünk kell – hangsúlyozta.

A jogvédelem is hangsúlyos lesz a kamarában. Olyan jogvédelmi rendszer kiépítését tervezik, amely segíti „az egyre inkább függő helyzetbe került orvosok jogi segítségét”.

A MOK szakmai szerepének megerősítéséről is beszélt Álmos Péter, aki még több munkacsoportot tervez létrehozni a kamarán belül, ezzel is segítve a kormány munkáját, hogy a kórházakban, rendelőkben felgyülemlett tapasztalatokat a munkacsoportok továbbadják.

Farkas Norbert / 24.hu

Az új elnök azt is elmondta, amit pénteki interjúnkban is: sok a súrlódás az orvostársadalom és a betegek között, mert túlterheltek és fáradtak az orvosok. Álmos Péter szerint be kell mutatni, mi zajlik a kórházakban, miért annyira fáradtak az orvosok.

Az új elnökség kopogtatni fog a Belügyminisztériumnál az etikai önrendelkezés jogának visszaszerzésére érdekében. Mint ismert, a kormány nem csak a kötelező tagságot szüntette be az orvoskamarában idén februárban, de elvette a MOK-tól az etikai eljrások lebonyolításának jogát is. Álmos Péter szerint független etikai bizottságoknak kell elbírálniuk az etikai ügyeket, nem pedig a minisztérium, illetve a megyei kórházak alá tartozó bizottságoknak.

Elmondta azt is, hogy nyilvánosságra kell hozni azt a tervet is, ami mentén az egészségügyi átalakítás zajlik.

A sajtótájékoztató elején felszólalt Kincses Gyula leköszönő elnök is, aki azt mondta, eredményes ciklust zárnak, és „nagyon nyugodtan” adja át az elnökséget az új csapatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik