Belföld

Több mint fél tucat gyereket térdeltettek le gázfegyverrel a diáktársaik, háromra nőtt a beazonosított elkövetők száma

Újabb elkövetőt fogtak el azoknak a 13-14 éves budapesti általános iskolásoknak az ügyében, akiket megaláztak, letérdeltettek és gázpisztollyal fenyegettek a XVI. kerületben az iskolatársaik – tudta meg a 24.hu. Ezzel már háromra nőtt a beazonosított elkövetők száma.

Négy szülő tett feljelentést november első felében a kerületi kapitányságon azért, mert közterületen gázpisztollyal fenyegették, és letérdeltették az iskolatársai gyerekeiket. Egy birtokunkba jutott felvételen az látható, hogy az elkövetők letérdeltetnek egy fiút, majd megcsókoltatják vele a cipőjüket.

Az áldozatok, illetve az elkövetők többsége a Centenáriumi Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola növendékei. Az egyik feljelentést tevő szülő lapunknak azt mondta, hogy a gyerekek, már aludni sem tudtak a stressztől, és otthon is csak később merték elmondani a dolgokat.

A kislányommal lévő fiút leköpték, és megverték, a gyermekemet pedig nem engedték el segítséget kérni, hanem öngyújtóval hadonásztak felé, és azzal fenyegették, hogy felgyújtják a szép hosszú haját. Aztán röhögcsélve közölték vele, ne aggódjon, mert lányokat nem vernek meg. De volt olyan gyerek a lányom osztálytársai közül, akit azzal fenyegettek meg, hogy kiviszik a patakpartra, és fegyverrel fogják bántalmazni. És olyan is volt a bántalmazott gyerekek között, akit megszégyenítő pózban, felismerhetően raktak ki az elkövetők az Instagramra.

– magyarázta lapunknak az egyik áldozat édesanyja.

Mostanra kiderült, hogy az eddig beazonosított két 13 éves elkövetőnek volt egy idősebb, fiatalkorú társa is. Mivel ő már betöltötte a 14 életévét, ezért őt már meg is gyanúsították a nyomozók.

A folyamatban lévő nyomozás során három feltételezett elkövetőt, egy fiatalkorút és két gyermekkorút azonosítottak a rendőrök. A fiatalkorút kényszerítés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként, míg a két gyermekkorút tanúként hallgatták ki

– közölte megkeresésünkre a BRFK.

Azt írták, hogy eddig hét sértett ismert a nyomozóhatóság előtt, és közülik egyik gyermek sem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. Mivel a nyomozási cselekmények folyamatban vannak, ezért az eljárás érdekei miatt ennél bővebb tájékoztatást nem adhattak az ügyben.

Az Észak-pesti Tankerületi Központ korábbi megkeresésünkre azt közölte, hogy tanítási időn és az iskolán kívül történtek az esetek, s a bántalmazott gyermekek minden segítséget megkapnak az iskolapszichológustól, szociális segítőtől és a pedagógusoktól.

A büntető törvénykönyv szerint csak különösen súlyos bűncselekmény elkövetéséért büntethető 14 év alatti gyerek (például rablás, kifosztás minősített esetei, életveszélyt okozó testi sértés, emberölés). Mivel a btk. szerint a zaklatás, kényszerítés és a garázdaság sem számít különösen súlyos bűncselekménynek – ezekben nyomoz most a rendőrség –, ezért ha nem bővül tovább az elkövetők száma, akkor várhatóan csak a most elfogott fiatalkorú lesz felelősségre vonva.

Kapcsolódó
„A stressztől már aludni sem tudtak a gyerekek” – lefoglalták a rendőrök a társaikat megalázó diákoktól a fenyegetésre használt gázpisztolyt
A 13–14 éves gyerekek csak napokkal később merték elmondani otthon, hogy letérdeltették és megalázták őket. Reagált a tankerület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik