Italozó vendégekre támadt egy férfi az egyik borsodi sörözőben. Egyiküknek súlyos, töréses sérüléseket okozott, míg a másik férfi az öklösöktől könnyebb sérüléseket szenvedett. A Szikszói Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt állítja bíróság elé a támadót.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a vádlott egy borsodi kisvárosban lévő sörözőben italozott együtt több emberrel februárban A társaságból két férfi hazaindult, kimentek a térköves udvarra, azonban a terhelt úgy fellökte kézzel az egyiküket, hogy az már képtelen volt felállni.
Ekkor a másik férfi a pultosnővel együtt kihúzta a kerítéshez. A vádlott viszont ebbe a férfiba is belekötött, amikor autóba ülve el akart menni, szidalmazta, dulakodni kezdett vele, s ököllel többször is megütötte. A földön fekvő ember rászólt a vádlottra, de ő tovább ütlegelte a férfit, aki ráesett a kerítésnél fekvő áldozatra.
A bántalmazás következtében a mozgásképtelenné vált férfi súlyos, töréses sérüléseket szenvedett el, és kórházba kellett szállítani. Arról, hogy nála maradandó fogyatékosság fennáll-e vagy sem, egy év múlva lehet dönteni. A másik férfi könnyebb, zúzódásos sérüléseket szenvedett el, azonban magánindítványt nem terjesztett elő. Az ügyészség pénzbüntetést kért az elkövetőre.