Belföld

Chikán Attila: a különböző hatalmi viszonyokban nem kevés autokrácia jelenik meg

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A hazai viszonyok között korszakokon átívelő kihívást jelent, hogyan őrizzük meg a szakkollégiumhoz hasonló közösségeinket az ezeket veszélyeztető külső hatásoktól – mondta Chikán Attila, a Rajk László Szakkollégium alapító igazgatója az intézmény fél évszázados történetének tanulságait összegyűjtő könyv bemutatóján. Az első Orbán-kormány gazdasági minisztere Ilyés Mártonnal, a kollégiumi igazgatói székben őt követő oktatóval, immár momentumos gazdaságpolitikussal éveken keresztül írta a szabadon hozzáférhetőA Rajk Szakkollégium modellje – értékek, elvek, módszerek című kötetet.

A szerzők célja a könyvvel, hogy az ország első szakollégiumának példáján keresztül felmutassák, hogyan lehet hosszú távon működtetni egy demokratikus, önszerveződő közösséget. Chikán – aki többek közt a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – elmondása szerint a Rajk egyik legnagyobb eredményének is azt tartják, hogy mára száznál több intézmény viseli a szakkollégium nevet Magyarországon, és ezek több mint negyede a Rajk által bevezetett módszerek szerint működik.

Adrián Zoltán / 24.hu A Rajk Szakkollégium modellje – értékek, elvek, módszerek című könyvnek a bemutatója 2023. november 14-én.

Az 1970-ben, az akkori Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen – a mai Corvinus Egyetemen – alakult Rajk volt az első szakkollégium, ahol az ambiciózus hallgatók az egyetemi oktatáson túli felsőszintű képzéseken vehettek részt, nem mellesleg ahol kialakulhatott egy, a társadalomról az állampárttól függetlenül gondolkozó fiatal értelmiségi közeg. A Rajk mintájára jött létre az ELTE jogi karához tartozó Bibó István Szakkollégium is a 80-as évek elején, amelynek akkoriban tagja volt a Fidesz alapító tagságának nagy része. A szakkollégiumok hallgatóiból mozgalom szerveződött, amely a demokratikus ellenzék fiatal ágává nőtte ki magát, majd résztvevői közül sokan a rendszerváltás utáni politikai és a gazdasági elit meghatározó szereplőivé váltak. Az elsősorban gazdasági orientációjú Rajk kollégistája volt számos hazai és nemzetközi akadémikus illetve üzletember mellett Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti bank volt alelnöke, Király László György volt APEH-elnök, Urbán László korábbi fideszes parlamenti képviselő, Tóth István György, a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet alapítója vagy például Dénes Ferenc sportközgazdász is.

A szerzők a kötet fejezeteiből szemezgetve egyetértettek abban, hogy a szakkollégiumok legfontosabb alapelve, amely a korábbi sikereket is lehetővé tette, hogy a diákok maguk döntenek a közösségük ügyeiről. Ennek megfelelően a Rajkban a kezdetektől fogva a hallgatóság bonyolítja le a felvételit, érdeklődésük szerint választják ki a tananyagot, és bizottságaik felelnek a működtetésért.

„Kezdettől fogva létezett a kollégistákban az a cél, hogy az intézmény mintát nyújtson ahhoz, hogyan érdemes a szó legáltalánosabb értelmében szervezkedni, személyes, társadalmi, politikai kérdéseket összeegyeztetve együttműködni bármilyen közösségben” – mondta az alapító igazgató, majd hozzátette, hogy a Rajk demokratikus működése a közszereplés iskolája a hallgatók számára, és ebből a szempontból sokkal fontosabb, mint bármi egyéb, amit tankönyvekből tudnak megtanulni.

Ilyés hosszabban beszélt az ezen elvekre épülő önszerveződő demokráciafelfogásról szóló fejezetekről. A lényegét röviden úgy foglalta össze, hogy a Rajkban a közös ügyekről, akár hosszú és unalomba hajló, vagy parázs vitákon keresztül végső soron a teljes közösségnek kell döntenie – egészen attól kezdve, hogy mit tekintenek egyáltalán fontos kérdésnek. A szakkollégium működésének egyik legfontosabb elemeként a közösségiességet emelte ki, amivel kapcsolatban külön fejezet szól arról, hogyan lehet közösséget építeni 100-150 emberből.

Adrián Zoltán / 24.hu Chikán Attila és Ilyés Márton

Ezek után kitért arra, hogy szerinte a magyar társadalom egyik nagy tragédiája, hogy miközben demokratikus politikai rendszert próbálnánk működtetni, az oktatás során nem szerzünk demokratikus folyamatokhoz kapcsolódó sikerélményeket.

„Úgy növünk fel, hogy a minket érintő ügyekre nincs ráhatásunk, és így ki sem alakul bennünk a demokráciába vetett hit. Abban viszont mélyen hiszünk, hogy a fiatalokkal nem lehet demokráciát játszani, nem lehet felelősséget adni a kezükbe. Majd csodálkozunk azon, hogy megrendül a demokráciába vetett bizalom, és kételkedünk, hogy az még mennyire tud hatékony társadalomszervező erő lenni.

A Rajk-modell fontos üzenete, hogy igenis lehet, sőt felelősséget kell bízni a fiatalokra az őket érintő ügyekben

– mondta Ilyés. Szerinte aki egy közepes méretű közösséget akar igazgatni, annak érdemes böngésznie a könyvet, legyen szó munkahelyről, civil- vagy más társadalmi szervezetről, mindenekelőtt viszont az iskolák figyelmébe ajánlotta a munkájukat.

Úgy fogalmazott, hogy a „demokrácia nem egy konzerv, amit kinyitunk és mindig ugyanazt az ízt kapjuk”, hanem meg kell találni azokat a módszereket, amelyekkel azt az adott közösségben működtetni lehet. Azért is „modellről” beszélnek – és nem szabályról –, mert számos jó példa van akár más szakkollégiumoknál, egyéb intézményeknél, amelyek módosítottak a Rajk példáján, vagy új gyakorlatokat vezettek be. „Lehet klónozni a Rajkot, de abban biztos vagyok, hogy bármelyik klónja teljesen máshogy fog kinézni. A modellt a mindennapi élet alakítja, a benne foglalt tanulságokat pedig minden közösség a saját képére formálhatja” – mondta Ilyés.

Chikán szerint egy miénkhez hasonló társadalom, amelyben

a különböző hatalmi viszonyokban nem kevés autokrácia jelenik meg

nagyon sok veszélyt hordoz egy szakkollégiumhoz hasonló közösség számára. Ezért fontos törekedni a demokratikus szervezeteknek az anyagi függetlenségre, hogy bátrak tudjanak lenni és nemet mondhassanak akkor, ha kapnak egy olyan ajánlatot, ami akaratukon kívül megváltoztatná saját értékeiket” – mondta.

Adrián Zoltán / 24.hu Chikán Attila

A Rajk Szakkollégium egymással jó kapcsolatot ápoló első két igazgatója baráti hangulatban mutatta be az új könyvet, ettől elütően Chikán azonban egy alkalommal odaszúrt a Momentum elnökségi tagjának. Amikor arról mesélt, hogy a könyv befejezése évekig húzódott, azt mondta, hogy közben mind a kettőjüknek akadtak egyéb teendői, „Marcit más területen szólította a haza, bár nem tudom, hogy ez szólításnak nevezhető-e.” Az alapító igazgató ezzel arra utalt, hogy Ilyés 2019-ben elhagyta az igazgatói széket, és az ellenzéki párt politikusa lett.

Chikán Attila nem ért egyet a corvinusos oktató elbocsátásával

A 24.hu megkérdezte a szerzőket Ádám Zoltán, a Corvinus [a Rajk László Szakkollégium anyaintézménye – a szerk.] vizsgabotrányát feltáró, majd ezt követően elbocsátott oktató ügyéről.

 

Chikán Attila úgy fogalmazott, hogy a helyzet „állatorvosi ló”, amely mögött a modellváltástól kezdve személyes konfliktusokon át számos dolog húzódik meg. Épp ezért sokkal bonyolultabb annál, hogy „ő akarná lelőni a poént valamivel” – mondta. Hozzátette, hogy nem ért egyet Ádám Zoltán kirúgásával, de ennél részletesebben nem fejtette ki a véleményét.

 

Ilyés Márton szerint az ügy „mélyen sajnálatos, skandalum, aminek minden irányban negatív hatásai vannak. Mivel az egyetemnek nem sikerült hitelesen kezelnie, ezért lépésről lépésre rossz válaszok születnek, és egyre nehezebb szétszálazni a különböző indokokat, érdekeket” – válaszolta a kérdésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik