Belföld

Elfogták a britek azt a férfit, aki megerőszakolt egy 18 éves lányt Pápán – videó

police.hu
police.hu

A brit hatóságok segítségével sikerült Magyarországra hozni azt szexuális erőszak és más bűncselekménnyel gyanúsított férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy fiatalt lányt Pápán.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi 2020 augusztusában ismerkedett meg egy 18 éves lánnyal, akit Pápán egy családi házban fogva tartott, több alkalommal megütötte, és akarata ellenére közösült vele.

A bántalmazástól a lány zúzódásos sérüléseket szenvedett, szülei siettek a segítségére, és sikerült kimenekíteniük a házból. A férfi a szülőket azzal fenyegette meg, hogy kiírtja a családot és rájuk gyújtja a házukat.

A tájékoztatás szerint néhány nappal ezelőtt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ jelezte a Pápai Rendőrkapitányság felé, hogy a 2021-ben kiadott európai elfogatóparancs alapján a férfit elfogták és át kívánják adni a magyar hatóságoknak.

A több mint két éve ismeretlen helyen tartózkodó férfit a brit hatóságok múlt pénteken éjszaka repülőgéppel szállították Magyarországra. A rendőrök a férfit a budapesti repülőtéren átvették, majd őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki.  Személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, valamint könnyű testi sértés és zaklatás gyanúja miatt folyik eljárás ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik