Belföld

Kunhalmi Ágnes: Amit az elmúlt napokban, hetekben láttam az ellenzéki oldalon, az kiábrándító

Vörös Szilárd / MTI
Vörös Szilárd / MTI

Mindenki, aki nem egymást akarja legyőzni, hanem Orbán Viktort, az szavazzon ránk. Ezt se mondtam még soha

– többek között ez is elhangzott abban a kedd reggel megjelent interjúban, amit Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke adott a 444-nek.

A politikus megjegyezte, az MSZP az elmúlt tizenhárom évben soha nem kérte a választókat, hogy rájuk szavazzanak, szerinte az MSZP egy, az árat sokszorosan megfizető párt, ami azt az árat is megfizette, amit el sem követett. Ez alatt azokat a rendszerváltással együtt járó társadalmi változásokat, és az ezekből fakadó negatívumokat érti, amelyek miatt sokan az MSZP-t tették felelőssé, de mint kifejtette, a 2010 óta eltelt idő is a számvetésről szólt.

Mint mondta, két dolog van, amit nem lehet elkövetni, de az MSZP mégis elkövette:

  • az egyik az, hogy nem lehet újra meg újra építeni a jólétet, majd azt részben visszavenni megszorító intézkedésekkel;
  • a másik pedig a társadalomra felülről ráerőltetett reformok gyakorlata, amivel szerinte eddig csak az ő pártja nézett szembe.

A szocialisták jelen helyzetét úgy látja, hogy van körülbelül 300 ezer elkötelezett szavazójuk, hol felülről, hol alulról súrolják az 5 százalékot, továbbá emlékeztetett, hogy nekik van a legtöbb polgármesterük  és a legnagyobb szervezeti hálójuk. Az elmúlt évek hányattatásairól azt mondta, „az MSZP sajnos hagyta, hogy mások mondják meg, mit gondoljanak róla az emberek. Mindig mások határozták meg, hogy mi az MSZP, és hogyan kell viszonyulni hozzá az ellenzéki politikában”. Ő is úgy látja, hogy a szocialisták szinte magukra maradtak az „összefogás-matrával”, de ma már nem is nagyon bánja ezt.

Amit én az elmúlt napokban, hetekben láttam az ellenzéki oldalon, az olyan szinten kiábrándító, hogy eljutottam oda: ha tényleg nem értik az ellenzéki oldalon, mit kockáztatunk a megosztottság fenntartásával, akkor máshonnan közelítünk. Saját ajánlatot teszünk. Minden jogunk megvan hozzá, és minden lehetőségünk is megvan rá

– fogalmazott, majd a saját ajánlatra irányuló kérdésre azt mondta:

Lehet más a baloldal.

Bővebben úgy fejtegette, hogy a baloldali vezetőknek nem menekülniük kell a múltjuk elől, hanem szembe nézni vele, és hogy olyan baloldalt kell építeni, amilyen még nem volt Magyarországon a rendszerváltás óta. „Baloldali gazdaságpolitikai fordulatot kell végrehajtani. Emberi jogilag viszont egyértelműen a liberális és humánus oldalon állunk” – vázolta. A nemzetközi politika terén pedig Kunhalmi szerint meg kell akadályozni a többsebességes Európa kialakulását, ellenkező esetben Magyarország a perifériára sodródik és uniós forrásoktól fog elesni. Orbán Viktor uniós politijájával kapcsolatban úgy fogalmazott, szerinte Orbán nem kivinni akarja az országot, hanem magát az Uniót akarja átformálni, megállítani a fejlődésben, saját szélsőjobboldali barátaival egy olyan kezdetleges állapotba akarja visszavinni, ami csak laza szövetség, mélyebb politikai és gazdasági integráció nélkül. Mindez pedig szöges ellentétben áll azzal, amit az MSZP szeretne.

Visszatérve az ellenzéki belharcokra a lengyel példát hozta fel, ahol Donald Tusk vezetésével az egész ellenzék összefogott és végül legyőzte Kaczynskiéket, és ahol Tusk „még egy 0,3 százalékos zöldpártnak is adott három mandátumot, mert tudta azt, hogy mindenkire szükség van”.

És akkor azt mondja nekem Donáth Anna meg Dobrev Klára, hogy én ne akarjam kiirtani a versenyt a politikából. Én nem akarom kiirtani, demokráciában lehet versenyezni, de egy autoriter, szélsőjobboldalra erőteljesen nyitott rendszerben egyszerűen ez ma nem lehetséges, mert nem adottak a feltételek

– magyarázta, hogy szerinte miért lenne még most is fontos az ellenzéken belüli együttműködés, összefogás. Éppen ezért szerinte a közelgő önkormányzati választásokon hagyni kell azokat a polgármestereket, akik négy évvel ezelőtt már legyőzték a Fideszt, nem tartja építő jelenségnek, hogy ezekre a polgármesterekre az ellenzéki pártok ráindítják a saját jelöltjeiket. Itt jött szóba Horváth Csaba és Zugló, mindkét félnél több visszás esetet tártak fel az elmúlt években. Kunhalmi Ágnes elmondta, mindezek ellenére támogatják és kiállnak Horváth Csaba mellett. Mint mondta, az MSZP nem ügyészség és nem bíróság, így párton belül sem vizsgálták azokat az ügyeket, amelyekkel Horváth Csaba nevét összefüggésbe hozták.

Ha minden ellenzéki politikust, akit a Fidesz megpróbál gyanúba keverni, »kétes elemnek« tekintenénk, akkor nehezen tudnánk jelölteket állítani

– adta meg a választ arra a kérdésre, hogy olyan áron is kell-e az összefogás, hogy „kétes elemek” is bent maradhatnak a rendszerben.

Az MSZP zsugorodásáról és a DK erősödéséről azt mondta, a DK nem nő, az MSZP pedig nem zsugorodik, a 2022-es választások óta egyik párt sem tudta érdemben növelni a támogatottságát, és 2010 óta ugyanazon a baloldali táboron osztozik a két párt. Az évek során az MSZP-t többek között a DK kedvéért is elhagyó képviselők, politikusok kapcsán azt mondta Kunhalmi, a személyekhez köthető veszteségeket mindig is nagyon sajnálta, De amellett, hogy ezeknek külön-külön megvan a maguk története, ő ezt a fajta elvándorlást a fent már említett „ármegfizető” folyamat részének tekinti.

Arra a kérdésre, hogy szerinte végre tanul-e az ellenzék például a 2022-es vereség tapasztalataiból, úgy fogalmazott:

Nem. Nem. Az elmúlt napok egyértelműen azt mutatják, hogy nem.

Kapcsolódó
Donáth Anna most még keményebben ment neki Gyurcsánynak és a DK-nak
A Momentum vezető politikusa megismételte a korábbi állítását, miszerint a DK és a vezetője hazugsággal kampányol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik