Belföld

Lezsák Sándor próbálta vigasztalni L. Simon Lászlót

Lezsák Sándor próbálta vigasztalni a Nemzeti Múzeum éléről menesztett L. Simon Lászlót kedden.

Az Országgyűlés alelnöke a találkozóról a Facebook-oldalán posztolt. Mint írta,

Napló/2243: Ma kora délután próbáltam jobb kedvre deríteni L. Simon László barátomat. Csak egy kicsit sikerült.

És valóban, a fotó alapján is úgy tűnik, hogy csak egy kicsit sikerülhetett.

L. Simon azért hálás volt neki, kommentben úgy fogalmazott: „Nagyon jó és lélekerősítő beszélgetés volt. Köszönöm.”

Mint ismert, hétfő délelőtt kirúgták L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről. Csák János döntését az előzte meg, hogy a miniszter a Mi Hazánk kezdeményezése nyomán úgy döntött, tizennyolc év alattiak a továbbiakban nem látogathatják a Nemzeti Múzeum kiállítását, „mert az sérti a gyermekvédelmi törvényt”. A párt azt kifogásolta, hogy a kiállításon „a 2022-es év legfontosabb eseményeként jelenítik meg az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot, illetve a meleg idősotthont ábrázoló képsorozaton tekinthetik meg az odalátogatók például azt, hogy női ruhába és tűsarkúba öltözött férfiak rúzsozzák magukat”.

Kapcsolódó
Megdöbbentek a World Press Photo szervezői L. Simon László kirúgásán
A kiállítás szervezői reménykednek, hogy a tárlat jövőre is visszatérhet Budapestre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik