Belföld

Három apa halt meg a miskolci pinceomlásban, 2 év 6 hónapot kértek az építési kivitelezőre

police.hu
police.hu

Több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt állítja bíróság elé a Miskolci Járási Ügyészség azt a férfit, akinek három munkása halt meg a tavaly augusztusi miskolci pinceomlásban.

A tragédiában egy 26 egy 29 és egy 35 éves fiatal férfi vesztette életét, miután rájuk szakadt egy több tonnás kőtömb. Mindegyik férfi több gyermeket hagyott maga után.

Jogg Zsolt,a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy két és fél év letöltendő fogházbüntetést, 800 ezres pénzbüntetést, és nyolc év foglalkozástól eltiltást kértek a kivitelezőre előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a 45 éves miskolci férfi tavaly júniusában kötött vállalkozási szerződést megbízójával egy miskolci ház alatt lévő pince kibővítésére és felújítására.

A kivitelezési munkálatok elvégzésére szóbeli megállapodást kötött három dolgozóval, azonban számukra nem biztosított megfelelő egyéni védőeszközöket, nem tartott munkavédelmi oktatást, a pincerészt pedig nem látta el megfelelő dúcolásokkal vagy megtámasztásokkal.

A férfi tavaly augusztus 31-én azt a feladatot adta a dolgozóknak, hogy kéziszerszámokkal és bontókalapáccsal végezzék el a pinceág formai kialakítását. A munkavégzés során azonban a pincefödém beomlott, és a boltozatból leszakadó kőzetdarab maga alá temette az ott dolgozó három férfit.

Mindhárman a helyszínen életüket vesztették. A főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott a kivitelezés megkezdése előtt nem győződött meg az építmény állékonyságának megfelelőségéről, arról, hogy előzetesen készült-e geológia, hidrológiai és talajmechanikai vizsgálat, nem készített kivitelezési, egészségvédelmi és biztonsági tervet, valamint nem gondoskodott a leeső tárgyak elleni védelemről sem.

Az ügyész elmondta még, hogy az építési kivitelező nem tett vallomást, és kijelentette, nem érzi felelősnek magát a baleset bekövetkezése miatt.

A kivitelező mulasztásai közvetlen ok-okozati összefüggésben álltak a három munkás halálát okozó balesettel. Az ügyészség két és fél éves fogházbüntetést, 800 ezres pénzbüntetést és nyolc év foglalkozástól eltiltást indítványozott a büntetlen előéletű férfival szemben.

Kapcsolódó
Miskolci pinceomlás: Nem érzi felelősnek magát a három, munkásként dolgozó apa halálának okozásával gyanúsított kivitelező
Egy több tonnás kőtömb szakadt a három fiatal férfire. Akár nyolc évet is kaphat a kivitelező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik