Letartóztatta a bíróság azt a török és grúz férfit, akik 65 migránst zsúfoltak két I. kerületi lakásba Budapesten. A Fővárosi Főügyészség lapuknak küldött közleménye szerint 65 személyt akart Budapesten át Németországba csempészni egy nemzetközi embercsempész hálózat.
A budapesti szállás biztosításában részt vett egy 26 éves török és egy 32 éves grúz férfi. A 65 illegális határátlépő két I. kerületi lakásban tartózkodott ideiglenesen. A török férfi látta el a több tucat személyt étellel, akik magukat később török, illetve afgán állampolgárnak vallották, azonban személyazonosságukat és jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A török férfi elvette tőlük a telefonjaikat, grúz társa pedig rájuk zárta a lakások ajtaját, így a bent lévők el sem tudták hagyni a lakást. Amikor a rendőrség kiment a lakásokhoz, akkor a két férfi megpróbált elmenekülni. A grúz férfi gépkocsival el is tudta hagyni a helyszínt, de a Józsefvárosban elkapták végül. Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a két férfi letartóztatását.