Belföld

AKÁRTEIS: országos szövetségbe tömörültek az akkumulátoripar által sújtott települések civiljei

FACEBOOK
FACEBOOK

Tizenegy hazai civil szervezet tagjai döntöttek úgy, hogy országos szövetségbe tömörülve kívánnak fellépni a magyar kormány túlzónak és veszélyesnek ítélt akkumulátor-ipari tervei ellen – írta az Átlátszó. A szövetség létrehozását a napokban egy demonstráció keretében jelentették be.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten a Magyar Akkumulátor Nap (Hungarian Battery Day) nevű nemzetközi szakmai konferenciát. Az október 26-i eseményt a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) szervezte az iparág képviselői számára azzal a céllal, hogy azon a résztvevők egyeztessék stratégiai céljaikat. Az eseménynek helyt adó Hotel Marriott előtt, a rendezvénnyel egy időben több szervezet tiltakozott a kormány akkumulátor-ipari törekvései ellen.

A Magyarországon egyre szaporodó akkumulátor-gyárak miatt számos településen indult tiltakozás. Az egyes települések, többek között Göd, Debrecen, Mikepércs, Fót civil szervezetei most úgy döntöttek, országos szövetségbe tömörülve fogják közös érdekeiket képviselni a magyar kormány túlzónak és ártalmasnak ítélt akku-iparosítási tervei ellen.

Az október 26-i „NERzetgazdasági érdekek, ALKUipari stratégia?!” címmel tartott demonstráción a civilek bejelentették: egy ernyőszervezetet hoztak létre Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség (AKÁRTEIS) néven.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik