A Magyar Honvédség „Adaptive Hussars 23″ elnevezéssel, a NATO erők részvételével többnemzeti országos hadgyakorlatot tart 2023 novemberében, amelyen az ország védelmi képességeit tesztelik, jelentette be a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette: a következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország több pontján, erősítve a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás közti együttműködést.
A tárcavezető kiemelte: „a veszélyek korát éljük, háború, illegális migráció és azzal együtt terrorveszély sújtja Európát”. Hozzátette: a magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, amit egy jól kiképzett honvédség tud garantálni, ezért a Magyar Honvédség vezérkari főnökével, dr. Böröndi Gábor vezérezredessel közösen, „Adaptive Hussars 23″ néven a korábbiaknál jóval átfogóbb gyakorlatot rendeltek el.
A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják.
A HM kéri a közlekedőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek. A hadgyakorlat aktuális folyamatáról a tárca tájékoztatni fogja a lakosságot.