Miután Donáth Anna a múlt héten lehazugozta a DK-t, adódott a kérdés, hogy a Momentum hogyan tud/akar együttműködni Gyurcsányékkal a következőkben, akik szerintük a hazugság kultúráját folytatják.
A Népszava meg is kereste az ellenzéki pártot, hogy minderről érdeklődjön. A válaszokból kiderült, hogy hiába gondolja így a DK megítélését Donáth – aki egyeztette a Momentum elnökségével a publicisztikát -, ez még nem akadály, hogy választáson együttműködjenek velük.
A hivatalos válasz így hangzik:
Donáth Anna azt is világossá tette, az ellenzék politikai kultúraváltása melletti kiállás nem jelenti azt, hogy a Momentum ne tenne meg mindent azért, hogy 2024 júniusában mindenhol egy közös ellenzéki jelölt álljon ki a Fidesz jelöltjével szemben az önkormányzati választásokon. Számtalan településen ugyanis jól működik a 2019-ben létrejött ellenzéki együttműködés, és az önkormányzati választásokon nem a nagypolitika, hanem a helyben hiteles képviselők személye a döntő.
Hozzátették: a Momentumon nem fog múlni, hogy akár tárgyalás, akár előválasztás útján, de végül egyetlen ellenzéki jelölt induljon a Fidesz ellen minden körzetben az önkormányzati választásokon. A 2026-os országgyűlési választásig pedig a Momentum mindent meg fog tenni azért, hogy olyan ellenzéki szövetséget hozzon létre, amely „az igazság kultúráját képviseli”. A párt szerint csak ennek lesz esélye leváltani a Fideszt.