Belföld

Megszólalt a magyar édesanya, akinek a lányai a Hamász fogságában vannak

Ahogy azt a Külügyminisztérium is megerősítette, jelenleg négy magyar érintettségű túszról tudnak a Gázai övezetből, közülük egy testvérpárról, a 15 éves Dafnáról és a nyolcéves Elláról tudni lehet, hogy gy magyar-izraeli kettős állampolgárságú nő, Majan Zin gyermekei, akiket egy határmenti kibucból raboltak el a Hamász terorristái.

A Hetek interjút készített Majannal, a beszéletésből már csütörtökön közölt néhány részletet a lap, kitérve arra, hogy miként rabolták el a lányokat, és arra is, hogy a nő exférjét (akiknél a lányok kint tartózkodtak), valamint annak új párját és annak fiát is egytől egyig megölték a terroristák.

A Blikk által szemlézett teljes interjúban Majan felidézte, hogy az elrablásuk óta több olyan, a Hamász által publikált videófelvételt látott, amelyeken a terroristák társaságában mutatták a lányait, akik zokogtak a félelelmtől.

Felidézte, hogy amikor október 7-én meglátta, hogy vörös riasztás van, egyből írt a volt férjének, hogy minden rendben van-e. Ő akkor megnyugtatta Majant, délután viszont már a nővére hívta kétségbeesetten, hogy a lányait elrabolták és elvitték őket Gázába.

Megnyitottam, és akkor láttam a képeket, amint Dafna egy matracon ül, arabul pedig az volt a képre írva, hogy Dafna készen áll az imákra, imaruhákba öltöztették. Majd egy másik képet is küldött, amin pedig Ella látszott, meg volt sérülve a karja. Ő és Dafna is zokogott a felvételen

– mondta Majan.

A nő a lányai és a terroristák felé is megfogalmazott egy-egy üzenetet. Ha tehetné, előbbieknek azt mondaná, hogy hogy maradjanak erősek és tartsanak ki, tegyenek meg mindent, amit mondanak nekik, ő pedig közben ígéri, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítsa őket.

A Hamász terroristáinak pedig azt üzenném, hogy azonnal engedjék el a lányaimat. Ők csak kislányok, átlagos emberek, nem katonák, politikusok. Én szültem ezeket a lányokat, és mindent meg akarok tenni azért, hogy hazahozzam őket.

Majannak nincs információja egy esetleges túszmentő akcióról, ahogy lányai hogyléte felől sincs biztos információja. Bízik benne ugyanakkor, hogy még mindketten élnek.

Kapcsolódó
Izrael szárazföldi offenzívába kezd Gázában
Élő közvetítésünk az Izrael-Hamász háborúról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik