Belföld

„Mindig egyre aranyosabb vagy” – elítélték a zöldséget szedő szomszéd kislányt fogdosó idős férfit

Már az előkészítő ülésen jogerős döntést hozott a Keszthelyi Járásbíróság annak az idős férfinek az ügyében, aki tavaly júliusban a veteményeskertben zaklatta a szomszéd kislányt.

A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint a 63 éves férfi az ismerőse házának hátsó kertjében tartózkodott, amikor észrevette, hogy a szomszédos ingatlant bérlő család 15 éves lánya zöldséget szed a kertben.

A férfi már korábban is dolgozott már az ismerősénél, így ismerte a tinit és a családját. Mivel a két ingatlan a kertek között egy kapun keresztül átjárható volt, a férfi átment a lányhoz. Beszélgetett vele, megölelte, és azt mondta neki, hogy „minden egyes alkalommal aranyosabb”.

Hirtelen megfogta a mellét, amitől a kislány megrémült, s igyekezett eltávolodni a férfitől. A vádlott azonban a kertkapuban megvárta és amikor a sértett megpróbált elmenni mellette megragadta az alkarját, magához húzta és a pólója alá nyúlva ismét megfogta a mellét. A lánynak végül sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából, majd zaklatott állapotban befutott a lakásba és értesítette a hozzátartozóit.

– fogalmazott közleményében a bíróság.

A szexuális kényszerítéssel vádolt férfi beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyalásról is. A bíróság 2 év börtönbüntetésre ítélte, de a végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Emellett minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől eltiltották, ahol 18 év alatti személlyel kapcsolatba léphetne. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik