Belföld

Letartóztatták a párt, akik elásták és lebetonozták a lengyel vendégüket Nagyhegyesen

Letartóztatták a Debreceni Járásbíróság azt párt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölték, majd  elásták és lebetonozták a 43 éves lengyel vendégüket Nagyhegyesen.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy az ügyész és a férfi tudomásul vette a végzést, míg a nő fellebbezést jelentett be.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 39 éves férfi összeszólalkozott a lengyel férfivel, majd puszta kézzel nekiesett. A férfi 31 éves párja egy baseball ütőt adott a társának, aki azzal is bántalmazta az áldozatát, aki a helyszínen meghalt.

A pár ezt követően elásta a lengyel férfi holttestét a nagyhegyesi ingatlanuk udvarán, amit később a férfi le is betonozott. Az áldozat ruháját és holmijait, valamint a bántalmazáshoz használt baseball ütőt egy hordóban elégették. Az elkövetők beismerték a bűnösségüket a kihallgatásuk során

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a párost. A brutális bűncselekményről pár nappal ezelőtt ebben a cikkünkben írtunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik