Belföld

Megkötözte, bevásárlótáskát húzott a felesége fejére, hogy megfojtsa, mert szerinte fattyút szült neki

Kilenc év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla jogerősen azt a férfit, aki közel két évvel ezelőtt bosszúból meg akarta fojtani egy párnával a feleségét.

A férfi és a felesége kapcsolata finoman szólva sem volt harmonikus. A férj azt is kétségbe vonta, hogy a 2020 októberében született gyermeküknek ő az apja. A nőt már a várandóssága alatt megfenyegette, hogy megöli a „fattyút”, őt pedig megfojtja. Az asszony 2021 szeptemberében végleg elköltözött a gyerekkel a férfitól.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint a férj egy hónappal később azzal kereste meg az egyik ismerősét, hogy ad neki 3 millió forintot, ha segít megölni a feleségét. Az elkövető 2021. november 9-én meglátta a feleségét egy másik férfival Szombathelyen, ezért elhatározta, hogy megöli. Elment a nő házához, majd elrejtőzött. Amikor a nő megérkezett és kinyitotta a bejárati ajtót, mögé lépett, hátulról elkapta a nyakát, majd belökte a házba.

A telefonját, és a segélyhívásra alkalmas óráját elvette tőle. A magával vitt ragasztószalaggal a fejét, orrnyílását és száját is érintve, többször körbetekerte. Mivel a nő megpróbált ellenállni, ezért a kezeit és lábait is összekötötte. Dulakodásuk során fojtogatta, fejére bevásárlótáskát húzott, arcára párnát szorított, miközben azt ismételgette, hogy „Dögölj már meg!”.

A nő folyamatosan védekezett, így sikerült kijutnia a házból és segítséget kérnie a szomszédtól. Mindeközben a házaspár gyermeke a nő autójában aludt. A férfi elmenekült a helyszínről, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Szombathelyi Törvényszék hét év fegyházra ítélte a férfit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Az ügyész súlyosabb büntetésért, az elkövető és védője a bűncselekmény enyhébb minősítéséért és enyhébb büntetésért fellebbezett. A táblabíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és két évvel felemelte az elkövető büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik