Elrendelte a Veszprémi Törvényszék annak a 33 éves több gyermekes férfinak a letartóztatását, aki gyakorlatilag rabszolgaként tartotta és rendszeresen bántalmazta a gondnoksága alatt álló nőt.
A Veszprémi Törvényszék közleménye szerint a Fejér Megyei Kormányhivatal Enyingi Járási Hivatala 2021. április elsején rendelte ki a férfit a 36 éves nő részére gondnokul.
A nő ezt követően a gyanúsított Balatonfűzfőhöz közeli településen lévő ingatlanába költözött, ahol életvitelszerűen együtt élt a gyanúsítottal, annak élettársával, továbbá a gyanúsított 9 kiskorú gyermekével.
A gyanúsított évek óta rendszeresen bántalmazta a gondnoksága alatt álló, rabszolgasorsban tartott nőt, akit sokszor ököllel ütött különböző okokra hivatkozva. Az áldozat félt a férfitől ezért nem mert feljelentést tenni, és a sérüléseiről sem vetetett látleletet.
A gyanúsított utoljára szeptember 19-én bántalmazta a nőt, egy fémborítású flexibilis vízbekötő csővel ütött a fejére, a térdére és a könyökére.
A nő még aznap megszökött a gyanúsított családi házából, majd segítséget kért egy személytől, aki értesítette a rendőrséget. A bíróság a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása, és bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását.