Belföld

Meghosszabbították a volt győri rendőrkapitány letartóztatását

Krizsán Csaba / MTI
Krizsán Csaba / MTI

Meghosszabbították a hivatali bűncselekménnyel gyanúsított volt győri rendőrkapitány letartóztatását – tudta meg a 24.hu. Ahogy az a sajtóban sok helyen megjelent, Váczi Attilát, akit az irodájából bilincsben vittek el, hivatali bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa egyetértett az ügyészség indítványával, és meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

Megkérdeztük azt is, hogy a terhelt beismerte-e a bűnösségét, vagy panaszt tett-e a gyanúsítás ellen, de azt a választ kaptuk, hogy a nyomozás érdekeire figyelemmel ennél több információ jelenleg nem adható az ügyben.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember 1-jén vette őrizetbe Váczi Attilát, miután feljelentette őt egy vállalkozó. A Győri Törvényszék három nappal később titkosított eljárásban le is tartóztatta az ezredest.

A történtek után az országos rendőrfőkapitány visszavonta a győri rendőrkapitány vezetői kinevezését, és Torma Tamás rendőr alezredest bízta meg a győri rendőrkapitányság vezetésével.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik