Belföld

Pénzplakátokkal támadtak Karácsonyra a közgyűlésen

Fidelitas hivatalos facebook oldala
Fidelitas hivatalos facebook oldala

Az őszi időszakban először ült össze a Fővárosi Közgyűlés, amely a napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. Ezek sorában Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely mozgalmának adományait firtatta, amikor is megjelentek a teremben a Fidelitas aktivistái, akik egy „Mikroadomány? Kötegelt, friss, ropogós 100 euró?” feliratú molinót tartottak fel, illetve nagyméretű 100 és 50 eurósokat – írja szerdai, városházi tudósításában a Telex.

A portál Wintermantel felszólalásából kiemelte: hogy szerinte Karácsony „szembe megy a forgalommal”, és megemlítette azt is, hogy a 99 Mozgalom adományai miatt feljelentést tett az OTP. A Fidesz frakcióvezetője azt kérdezte az ellenzéki pártok képviselőitől, hogyan képesek „egy olyan ember előterjesztései mellett szavazni”, akikben még ők sem bíznak?

Karácsony válaszában úgy fogalmazott: szerinte ez lesz minden idők egyik legjobban vizsgált kampánya.

Én teljesen nyugalommal várom ezeknek a vizsgálatoknak a végét, mert biztos vagyok benne, hogy rendben volt minden

– idézi a főpolgármestert a Telex.

Az aktivisták performanszára Karácsony csak annyit reagált, hogy „ennél kreatívabbra számított”, és valami újat is kitalálhattak volna. A Fidelitas tagjai ugyanis a közgyűlés júniusi ülését is hasonló akcióval zavarták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik