Belföld

Dunába akart ugrani a hídról egy fiatal nő, miután szakított vele a párja

Dunába akart ugrani tegnap este a Pentele-hídról egy 27 éves nő Dunavecsénél, miután szakított vele a párja, és összeveszett az anyjával. A  Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Tóth Attila zászlós, és Tóth György Gábor törzsőrmester indult megkeresni a nőt, miután egy állampolgár értesítette a történtekről a rendőröket.

A bejelentő elmondta,  hogy fültanúja volt az utcán egy beszélgetésnek, miszerint egy vele szemben sétáló hölgy azt mondta valakinek telefonba, hogy le fog ugrani a közelben lévő Pentele hídról.

A szolgálatban lévő rendőrök komolyan vették a kapott információt, és átfésülték a környéket. Közben egy másik telefonhívás is érkezett a rendőrségre, és ennek segítségével már célirányosan a Duna mellett lévő gáthoz mentek az egyenruhások, ahol meg is láttak egy fiatal lányt a vízpart melletti padon ülve.

A 27 éves nő már egy gumival elszorította a könyökhajlatát, és egy penge volt a kezében. A rendőrök közelebb mentek hozzá, és rövid beszélgetés után elvették tőle a pengét. Mivel a pad melletti asztalon nagyobb mennyiségű alkohol és gyógyszer volt, azonnal mentőt hívtak hozzá.

Az elkeseredett nő – akit elhagyott a párja és összeveszett az édesanyjával is – szerencsére nem vett be a gyógyszerekből, és mivel a rendőrök időben érkeztek, megmentették attól, hogy végzetes lépésre szánja el magát.

Kapcsolódó

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik