Belföld

LMP: le kell mondania az energiaminiszternek a csütörtöki kormányrendelet miatt

MTI
MTI

Az LMP szerint le kell mondania posztjáról Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, mert a kormány pénteken hatályba léptetett veszélyhelyzeti kormányrendelete a szennyező, környezetromboló cégeknek kedvez.

Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke vasárnap pécsi sajtótájékoztatóján az MTI szerint azt mondta: a kormány a háborús vészhelyzetre hivatkozva olyan rendeletet fogadott el és léptetett hatályba, amely lehetővé teszi, hogy

a szennyező, környezetpusztító cégek el tudják kerülni a bírságokat, és amely lehetetlenné teszi súlyos környezetszennyezés esetén az üzemek bezárását.

Csütörtökön jelent meg egy rövid kormányrendelet, amely két dolgot rögzített: azt, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértést elkövető ügyféllel szembeni szankciót kiválthatja a jogsértés helyrehozatalát célzó szerződéssel, illetve azt, hogy felsorolja azokat a szankciókat – például bírság kiszabása, tevékenységtől való eltiltás –, amiket a hatóság nem alkalmazhat a jogsértéssel kapcsolatos szerződés teljesítéséig. A rendelet ellen azonnal tiltakozott több környezetvédő szervezet. Pénteken végül az Energiaügyi Minisztérium levelet közölte, a kormány szándékai szerint a csütörtöki veszélyhelyzeti kormányrendelet kizárólag a már működő kohászati üzemekre vonatkozik, a környezetvédők feltételezésével szemben akkugyárakra nem, és mivel ez a rendelet szövegéből nem látszott, a következő Magyar Közlönyben írásban is megjelenik ez a pontosítás.

Az LMP- s politikus úgy vélekedett: a kormány ezzel letette a fegyvert, teljes önfeladást hajtott végre az idegen ipari szereplők, az akkumulátorgyárak előtt. Szerinte a jogszabállyal minden lehetőséget megad Magyarország a szennyező cégeknek profitszerző tevékenységükhöz a környezetvédelem teljes feladásával.

Keresztes emlékeztetett arra, hogy az LMP már bejelentette: az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a környezetvédelmi intézményrendszer „megsemmisítése” miatt.

A tárcavezető vagy nem tudja értelmezni, hogy egy rendeletnek mi a tartalma és mi lesz a következménye, vagy annyira súlytalan, hogy nem tudta megakadályozni a kormányt a rendelet megalkotásában

– fogalmazott Keresztes László Lóránt.

Keresztes László Lóránt azt mondta: az sem oldaná meg a helyzetet, ha a kormány – az ígéreteknek megfelelően – visszavonná a rendeletet, ugyanis „kaotikus a veszélyes ipari üzemek, akkumulátorgyárak engedélyezési eljárása”. Úgy fogalmazott: „több esetben a kormány ad felhatalmazást a legszigorúbb környezetvédelmi engedélyezési eljárások alól” és szerinte egyébként is folyamatosak a botrányok a szennyező üzemek engedélyezési eljárásai körül.

Keresztes László Lóránt szerint egyértelművé kell tenni, hogy „a szuverenitás teljes feladásáról van szó, amikor idegen gyártók, befektetők érdekében a kormány feláldozza, áruba bocsátja Magyarország természeti kincseit”. Aláhúzta: soha nem lehet nemzeti cél, hogy ezt megtegye egy kormány, ezért az LMP „minden erejével küzdeni fog e folyamatok ellen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik