A WWF Magyarország pénteki, aggódó állásfoglalására reagálva az Energiaügyi Minisztérium (EM) sajtóosztálya rövid levelet küldött a 24.hu-nak. Ebben azt írják, a kormány szándékai szerint a csütörtöki veszélyhelyzeti kormányrendelet kizárólag már működő kohászati üzemekre vonatkozik, a szervezet feltételezésével szemben akkugyárakra nem, és a következő Magyar Közlönyben írásban is megjelenik ez a pontosítás.
Mint a WWF összefoglalta, a rendelet lényege, hogy a hatóság nem köteles többé szankciót kiszabni környezetvédelmi szabályszegés esetén, sőt kifejezetten tilos lesz tevékenységükben korlátozni azokat, akik szerződésben vállalják a károk helyrehozatalát.
„A nyúlfarknyi kormányrendelet csupán két dolgot rögzít: egyrészt kijelenti, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértést elkövető ügyféllel szembeni szankciót kiválthatja a jogsértés helyrehozatalát célzó szerződéssel, másrészt felsorolja azokat a szankciókat – például bírság kiszabása, tevékenységtől való eltiltás –, amiket a hatóság nem alkalmazhat a jogsértéssel kapcsolatos szerződés teljesítéséig. Mindez azt jelenti, hogy lesznek olyan – ismeretlen szempontok alapján kiválasztott – ügyfelek, akik akár súlyosan környezetkárosító tevékenységük ellenére sem kapnak semmilyen büntetést, miközben a kormányrendelet aránytalan munkát és felelősséget ró az egyébként is súlyosan kapacitáshiányos hatóságokra. Így a hatóságoknak kellene részletesen megszabniuk a környezetkárosítás helyreállításának mikéntjét, és ezzel számos új felelősség hárul rájuk, miközben a jogsértés elkövetője mentesül a szankciók és bizonyos felelősségek alól” – magyarázta Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.