Belföld

WWF: A környezetvédelem utolsó bástyáit is ledönti a kormány

Nem köteles többé szankciót kiszabni a hatóság környezetvédelmi szabályszegés esetén, sőt kifejezetten tilos lesz tevékenységükben korlátozni azokat, akik szerződésben vállalják a károk helyrehozatalát.

Egy csütörtöki, a veszélyhelyzetre hivatkozó kormányrendelet lehetővé teszi, hogy szerződéskötéssel megússzák a szankciót akár a legszennyezőbb cégek is – elemzi a jogszabályt a WWF Magyarország, amely annak azonnali visszavonását kéri és tárgyalni szeretni a környezetvédelmi intézményrendszer megerősítéséről. (Frissítés: az Energiaügyi Minisztérium levélben reagált lapunknak, jelezve, a rendelet kizárólag működő kohászati üzemekre vonatkozik, amely pontosítás a következő Magyar Közlönyben is megjelenik.)

A környezetvédelmi intézmények és alkalmazotti státuszok leépítése, a közigazgatásban tapasztalható egyre növekvő szakemberhiány, a környezetügyi irányítás feldarabolása egy olyan tendenciává vált, ami az elmúlt két évben markánsan kirajzolódik. Határozott álláspontunk, hogy az új iparosítási törekvések kizárólag úgy elfogadhatóak, ha e mellé egy ütőképes, a magyar állampolgárok érdekeit figyelembe vevő és a jogszabályokat szigorúan betartató, megelőző szemléletű megújult közigazgatás is születik. A környezetvédelem alapelvei […] számos esetben nem érvényesülnek megfelelően hazánkban, és a magyar emberek fizetik meg a profitorientált vállalatok környezeti költségeit, olykor egészségükkel, életéveikkel fizetve. […] Hiszen a háború okozta külső fenyegetések mellett sem szabad megfeledkezni a belföldi veszélyről, amit otthonunk környezetének pusztulása jelent.

– áll a szervezet állásfoglalásában.

„A nyúlfarknyi kormányrendelet csupán két dolgot rögzít: egyrészt kijelenti, hogy a környezetvédelmi hatóság a jogsértést elkövető ügyféllel szembeni szankciót kiválthatja a jogsértés helyrehozatalát célzó szerződéssel, másrészt felsorolja azokat a szankciókat – például bírság kiszabása, tevékenységtől való eltiltás –, amiket a hatóság nem alkalmazhat a jogsértéssel kapcsolatos szerződés teljesítéséig. Mindez azt jelenti, hogy lesznek olyan – ismeretlen szempontok alapján kiválasztott – ügyfelek, akik akár súlyosan környezetkárosító tevékenységük ellenére sem kapnak semmilyen büntetést, miközben a kormányrendelet aránytalan munkát és felelősséget ró az egyébként is súlyosan kapacitáshiányos hatóságokra. Így a hatóságoknak kellene részletesen megszabniuk a környezetkárosítás helyreállításának mikéntjét, és ezzel számos új felelősség hárul rájuk, miközben a jogsértés elkövetője mentesül a szankciók és bizonyos felelősségek alól” – magyarázta Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.

„Ez nemcsak igazságtalan és egyenlőtlen helyzeteket teremt, hanem veszélyes is, hiszen a hatóságok csak a rendelkezésükre bocsátott információkra hagyatkozhatnak, viszont a szerződés tartalmáért már az ő vállukat nyomja majd a felelősség. A környezetkárosító moshatja kezeit, vagy akár azt is megteheti, hogy felszámolja a cégét, és utána már szinte lehetetlen lesz megtalálni a felelőst, akin számon kérhető a környezeti károk helyreállítása vagy akár a károsultak kártalanítása” – tette hozzá a szakértő.

„A hatósági szerződés egy létező eszköz, és speciális esetekben jól használható megoldás. Ha a közigazgatás szolgáltató jellegének erősítése a cél, vagy egy olyan környezeti probléma megoldása, amely az érintettek önhibáján kívül alakult ki, és minden szereplő a megoldásra törekszik, akkor a hatósági szerződés segít tisztázni a szükséges lépéseket, a felelősséget és az ütemezést. De a most megjelent jogszabály jelen formájában tágra nyitja az ajtót azelőtt, hogy az emberi egészséget és biztonságot kockáztató, a szennyező hibájából bekövetkező súlyos környezetkárosításoknál is megúszható legyen a büntetés, és fellazítja a közigazgatási szankcióknak azt a funkcióját, hogy a jogsértő és környezetromboló magatartástól visszatartson és elrettentsen. A jogszabály jelenlegi szövege semmilyen környezetvédelmi garanciát nem tartalmaz, így lényegében bármilyen súlyú szabályszegés esetében megúszható a felelősségre vonás” – részletezte a szakértő.

„Egyébként is súlyos probléma az egész világon az a gyakorlat, hogy a cégek lényegében beárazzák a bírságok költségeit, és amennyiben az alacsonyabb, mint a várható profit, nem tesznek megfelelő intézkedéseket a jogszerű működésük érdekében. Emiatt a WWF Magyarország többször megfogalmazta már, hogy súlyos környezetvédelmi szabályszegések esetén a tevékenység felfüggesztése, esetlegesen megtiltása az egyetlen érdemi visszatartó erejű szankció, hisz az egyértelműen profitarányos veszteséget okoz. A veszélyhelyzeti kormányrendelet azért is elfogadhatatlan, mivel a szerződéskötéssel egyidejűleg kizárja ezek alkalmazásának lehetőségét” – mondta Dedák Dalma.

Sajnos nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a kormányrendelet összefüggésben van az akkumulátor-iparággal kapcsolatban felmerülő botrányokkal, de fontos kiemelni, hogy nem tudhatjuk előre, hogy milyen esetekben alkalmazzák a büntetés helyetti szerződéskötés lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik