Belföld

Megvan a jogerős ítélet az öt kisgyermeke életét pokollá tevő dunaalmási nő ügyében

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt az alkoholista életmódot folytató nőt, aki elhanyagolta és pokollá tette az öt kisgyermeke életét Dunaalmáson – tudta meg a 24.hu.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta hogy  2 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a nőt.

Emellett minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől eltiltották, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné. Az asszonynak három kiskorú gyermeke vonatkozásában is megszüntették a szülői felügyeleti jogát. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős.

A vádirat szerint a nőnek öt gyermeke született, akiket a néhai férjével közösen neveltek. A házastársak gyakran veszekedtek ittasan, és többször is előfordult, hogy ilyenkor a nő ismeretlen helyre távozott. A szülői magatartás miatt több rendőri intézkedés is volt náluk 2019 júniusa és 2020. októbere között.

A nő italozása rendszeressé vált, gyakran egész nap alkoholt ivott. Eközben a gyermekek nevelési, felügyeleti és gondozási feladatait súlyosan elhanyagolta. A gyermekek részére nem főzött, a lakást nem takarította, s élelmiszert sem vásárolt rendszeresen.

Ittasan ment az öt éves gyermekéért az óvodába, a két éves gyermekét nem látta el, s az iskolás korú gyermekei nevelésével sem törődött. De nem hozta lázba az iskolai felszerelés, és a házi feladat hiánya sem.

A gyámhatóság a kiskorú gyermekek védelembe vételét rendelte el, az anyát pedig a gyermekjóléti szolgálattal történő együttműködésre, mentálhigiénés szakemberrel való kapcsolatfelvételre, a túlzott alkoholfogyasztástól való tartózkodásra, betegségei kivizsgálása céljából orvosi, pszichológiai vizsgálat igénybevételére, az oktatási intézményekkel való kapcsolatfelvételre, valamint a gyermekek tanulmányi eredményeinek figyelemmel kísérésére kötelezte.

A nő azonban az intézkedések ellenére sem változtatott a magatartásán., s 2020 augusztusában Dunaalmásra költözött a gyermekeivel, ahol tovább folytatta az alkoholista életvitelét, és a gyermekeiről sem gondoskodott.

A gyámhatóság másfél hónappal később nevelőszülőnél, illetve gyermekotthonban helyezte el az öt gyermeket. Az elsőfokú ítéletet az ügyész, vádlott és védő  tudomásul vette, így az jogerőssé vált.

Kapcsolódó
Pokoli élete volt hét gyermeknek: főtt ételt sosem kaptak, hetente fürödhettek, szekrénybe zárták őket
Jogerősen négy évet kapott a gyerekeknek naponta csak három szelet vajas kenyeret adó nevelőszülő. Csak erős idegzetűeknek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik