Belföld koronavírus

Koronavírus: Újra kellene oltani a magyarokat a szakemberek szerint

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Most a 60 év felettieknél sürgető az immunitás megerősítése, mert védettségük az idő múlásával csökkent  – a többi között ez derült ki a Covid-19 elleni védőoltások eredményességét elemző kutatásból, amit a Népszava ismertetett.  A 60 felettiek védettségének becsült értéke „közepesen magas” (56,5 százalék). Összességében viszont kijelenthető, hogy az átoltottság és az immunitás, amit a védőoltásokkal a hazai lakosság az elmúlt években megszerzett, „korosodik”, azaz vészesen gyengül – összegezte a házi orvosok bevonásával készült vizsgálatot Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumának igazgatója.

Szerinte nincs különösebb ok a lazításra a világjárvány ugyanis folytatódik. Ebben a helyzetben két lehetőség van elmondása szerint : az alkalmazkodás, amellyel az ellátórendszer túlterheltségét próbáljuk elkerülni, illetve a kockázatok csökkentése, de a legjobb, ha a kettőt együtt csináljuk. – A SARS-COV-2 vírus nagyon változékony és sok szempontból kiszámíthatatlan. Az is ismert, hogy a betegség ellen nincs terápia, aki megfertőződik, annak csak a tüneteit lehet kezelni. Ma már az is egyértelmű, hogy a védőoltás hatása idővel csökken, rendszeresen van szükség emlékeztető oltásra – hívta fel a figyelmet. Oroszinak azonban nincs információja arról, milyen oltóanyagot rendelt vagy rendelhet Magyarország a most következő őszi szezonra.

Az oltások megerősítését ajánlja az omikron al-variánsaira frissített vakcinákkal az idei őszi-téli szezonra valamennyi nemzetközi járványügyi szervezet, emiatt több ország már megindította az őszi oltási kampányát.

A Népszava megpróbálta megtudni a magyar járványügyi hatóságtól, hogy lesz-e újabb oltási kampány, illetve hol és milyen vakcinát kaphat a lakosság, és a következő választ kapták: „Magyarországon a COVID-19 fertőzések döntő többsége jelenleg sporadikusan (elszigetelten) fordul elő, az új koronavírus országos járványos terjedése nem tapasztalható. Az oltás továbbra is kérhető. A koronavírus elleni védőoltások, illetve a koronavírus omikron variánsa elleni Pfizer vakcina az oltópontok mellett a háziorvosoknál is elérhető.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik