Az M0-s autóúton, az M1-es autópálya felé egy személyautó gyalogost gázolt szeptember 10-én. Az autók között sétált egy férfi, amikor egy szabályosan közlekedő autó elsodorta. A férfi megsérült, de túlélte a balesetet, kórházba vitték. A Magyar Nemzet több forrásból megerősített információja szerint a 45 éves pétervásárai férfi az állami tévé Kékfény című műsorának volt riportere, akit januárban tartóztattak le.
Ellene hétfőn emeltek vádat. Az ügyészség szerint több mint egy éven át országszerte azért bérelt ki lakásokat, hogy azokat prostituáltaknak adja ki napi használatra. 2021 augusztusától 2023 januárjáig több mint 37 millió forint bevételre tett szert illegális tevékenységével. 18 rendbeli bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével, valamint kábítószer birtoklás vétségével vádolják, ellene végrehajtandó börtön kiszabására tettek indítványt.
Tetteitől a Kékfény munkatársai korábban elhatárolódtak, meg is nevezték a szerkesztő-riportert. Az egykori bűnügyi újságíró korábban a 444-nek azt mondta, nem tartott fenn bordélyházat, a „lakásozást” is abba akarta hagyni, de mégsem tette, éppen a lányok miatt. Szerinte ők most szenvednek, hogy nem tudnak hol dolgozni.
Évekkel ezelőtt a férfi megkapta a Hégető Honorka-díjat, azért a riportjáért, amit a Kékfény című műsornak készített, és amelyben azoknak a helyzetével foglalkozott, akik uzsorakamatra vettek fel kölcsönöket.