Belföld

Részegsége miatt nem lehetett kihallgatni a betörőt, kiengedték, elment kocsmázni és újra betörni

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Lopás vétségének kísérlete, illetve magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki kétszer is be akart törni egy napon belül, de olyan részeg volt, hogy kifogtak rajta a bejárati ajtók, aztán pedig elaludt a pinceajtó előtt.

A Somogy Vármegyei Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint az ötvenes éveiben járó férfi ittasan kerékpározott júniusban Balatonszentgyörgyön, majd a kerítésen átmászva bement az egyik ház udvarára, hogy szeszes italt lopjon. Megpróbált behatolni a melléképületbe, azonban annak ajtajai, illetve a garázskapu is zárva volt, így a férfi végül üres kézzel távozott.

A tulaj észlelte a dolgot és értesítette a rendőröket, akik nem sokkal később le is kapcsolták az elkövetőt. A férfit bevitték a Marcali Rendőrkapitányságra, de annyira részeg volt, hogy nem lehetett kihallgatni, így aztán rövid időn belül szabadon bocsátották. A férfi ezután egy marcali presszóban folytatta az italozást, majd újra kedvet kapott a lopáshoz.

Hajnalban egy másik ingatlanra is behatolt, de annyira fárasztó és kimerítő napja volt,  hogy a pincéhez vezető lépcsőnél lefeküdt és elaludt. Az ügyészség elzárást kért a többszörös visszaeső férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik