Belföld

A tanítás közben kiürített gimnázium igazgatója elmondta, miért nem szólt a szülőknek az árverésről

Nem akartam farkast kiáltani – mondta a soroksári Qualitas Gimnázium igazgatója az RTL Híradónak azzal kapcsolatban, miért nem szólt a szülőknek arról, hogy elárverezték az iskolát. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az alapítványi gimnáziumot tanítási időben ürítették ki, miután a helyszínen megjelent egy bírósági végrehajtó, aki hazaküldte a diákokat és a tanárokat.

Ott Ferenc arról is beszélt, hogy a végrehajtó már augusztus 29-én is próbálkozott, de akkor a bíróság elhalasztotta a kilakoltatást. Most is ebben bízott, ezért nem szólt a szülőknek.

Nem képzeltem, hogy Magyarországon ilyen megtörténhet

– fogalmazott. Az igazgató utólag sem gondolja, hogy szólni kellett volna a gyerekeknek és a szülőknek, mert akkor szerinte már több éve be kellett volna zárnia az iskolát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik