Belföld

Két és félszeresére drágult a Puskás Aréna gyepének gondozása

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A kezdeti 180 millióról 453 millió forintra nőtt a 2019-ben átadott Puskás Aréna gyepének karbantartása, írja az Átlátszó az uniós közbeszerzési értesít alapján.

A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. idén márciusban írt ki egy közbeszerzési eljárást, amelyben a Puskás Aréna pályakarbantartási feladatainak ellátására keresett olyan céget, amely vállalja a stadion játékfelületének gondozását. A felhívásra 2021-hez hasonlóan egyetlen ajánlat érkezett:

a solymári székhelyű Garden Group Kft. akkor egy 180 millió forintos keretmegállapodást nyert el, most pedig összesen nettó 453 millió forintért végezheti majd el a munkálatokat.

A szerződés egy évre szól, de kétszer meghosszabbítható újabb 12 hónappal. A feladatok között szerepel többek között a fűnyírás, az öntözés, a pályaápolás, a tápanyag-utánpótlás, a nyári hőterhelés elleni védelem és a fotovoltaikus lámpák használata is. Ezen kívül elő kell készítenie a pályát a labdarúgó mérkőzésekhez, majd a mérkőzés után gondoskodniuk kell a gyep megtisztításáról, a felület károsodásának felméréséről, és a felületi hiányok eltüntetéséről is.

A keretmegállapodás összege 453 millió forint, de a kiíró ezt nem köteles kimeríteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik